Vágólapra másolva!
Lélegzet-visszafojtva figyelik a Kispest labdarúgócsapatának szurkolói, miként alakul szeretett klubjuk sorsa. Hetek óta az a téma a Bozsik-stadionban, egyáltalán elindulhat-e az NB I-ben a patinás egyesület, de szóba került az is, miszerint eladják a kft.-t Pécsre, ezáltal a baranyaiak az élvonalban, a kispestiek az NB I/B-ben szerepelnének. A kérdés napokon belül eldől, de vajon mit szól mindehhez a klub hajdani világválogatott futballistája, jelenlegi vezetőedzője, Détári Lajos.

"Ebbe az úgynevezett pécsi történetbe engem nem vontak be, én más vonalon igyekszem megmenteni a Kispestet. Elsősorban az élvonalbeli szereplést preferáltam, ám most már belátom, számunkra az NB I/B-s indulás lenne a legoptimálisabb megoldás. A komoly, 250 millió forintot is meghaladó tartozást ugyanis senki sem akarja átvállalni, ez érthető is. Ráadásul miért én küzdjek azért, hogy a mások miatt felhalmozódott tartozás megszűnjön" - mondta Détári.

- Miként halad a személyesen folytatott tárgyalásaival?
- Mindenhol szívélyesen fogadtak, jelezték, hogy tisztelnek a játékosmúltam okán, ám rendre feltették a kérdést, miért én, s miért nem a tulajdonosok tárgyalnak a klub ügyében. Erre nem tudtam mit felelni, hiszen Koncz László, az egyik tulajdonos éppen a napokban utazott el két hétre Angliába. A huszonnegyedik órában vagyunk, s a jelek szerint csak magunkra számíthatunk. Az viszont biztató, hogy a Honvédelmi Minisztériumban kifejezetten barátian fogadtak, akárcsak a sportminiszter, Jánosi György, ezért is mondom azt, nincs még minden veszve.

- A kispesti drukkerek mit szólnak a másodosztályú variációhoz?
- Napi kapcsolatban állok szurkolóinkkal, akik megértik a helyzetünket, s ahol tudnak, segítenek is. Nekik is az a fontos, ami nekem: ne szűnjön meg a klub, illetve ne minősítsenek vissza bennünket a harmadosztályba. Ennél minden más megoldás, így az NB I/ B-s szereplés is jobb variáció. A mintegy 400 utánpótlás játékosunk sorsa is szívügyünk, elvégre ők jelentik a jövőt Kispesten, ezért sem hagyhatjuk elsorvasztani az egyesületet.

- Amennyiben a második vonalban indulnak, a mostani keretből kikre számítana?
- Szívem szerint megtartanám az egész társaságot, hiszen a mostani csapatot nagyra tartom, s bizony ezzel a kerettel az első hatban végeznénk az NB I-ben. Egy osztállyal lejjebb viszont feltehetően 5 vagy 6 játékosra számíthatok majd a jelenlegi állományból, de hiszem, hogy idővel újra nagy csapat lesz a Kispest.

Foci volt, foci lesz. És most? http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=29153

- Mire alapozza ezt?
- Az elmúlt napokban folytatott tárgyalásaimra. Vallom, magyar sportszergyártók termékeivel, kizárólag magyar játékosokkal is lehet jó csapatot kialakítani idehaza, legalábbis mi ezen vagyunk. Négyéves programban gondolkodunk, s a cégeknek is megéri majd reklámozni a Kispestet, amelynek bizonyos százalékából a klub is részesülne. Ha végül mégis az NB I/B-ben indulunk, elkezdünk dolgozni ezen a programon, s ígérem, két-három hónapon belül eredményt is felmutatunk.

Bánki József