Vágólapra másolva!
Három hete a korzikai Ajaccióban tartózkodik Thomas Sowunmi, a Dunaferr válogatott labdarúgója, s ha minden jól megy, a héten végre sikerül aláírnia szerződését. A pletykák szerint ugyan a Ferencváros is szívesen látná soraiban, több forrás alapján már a francia csapat játékosának számít.

A múlt héten megjelent egy hír, miszerint a Ferencváros labdarúgócsapata Tököli Attila után szívesen szerződtetné Thomas Sowunmit, a Dunaferr csatárát is. A nehézséget az okozhatja, hogy Sowunmi immáron hetek óta Franciaországban tartózkodik, s az Ajaccio újonc, élvonalbeli csapatával edz. Annál a csapatnál, amely remek tavaszi szereplése után egyelőre botránytól hangos.

A legfrisebb információk szerint az AC Ajaccio nem számíthat az új szezonban edzőjére, Rolland Courbisra. A szakvezetőt korrupció és sikkasztás vádjával egy hete tartóztatott le a rendőrség, s csupán negyvennyolc órai börtön után helyezett feltételesen szabadlábra. A vád szerint Courbis előző munkahelyén, az Olympique Marseille-nél belekeveredett az átigazolási ügyekbe, s 1997-1999 között illegálisan fogadott el pénzt a szerződtetett játékosok szerződéskötésekor. Állítólag a tréner részesedett a ghánai Arthur Moses, a paraguayi Ricardo Rojas és az elefántcsontparti Ibrahima Bakayoko átigazolási díjából is. Az egykori AS Monaco-játékos úgy menekült meg a börtöntől, hogy letette a szabadságáért kirótt 770 ezer eurós (193 millió forintos) óvadékot. Az eset érdekessége, hogy a 49 éves szakembert a '80-as évek elején már bűnösnek találták hasonló ügyben, akkor még a Toulon alkalmazottjaként.

"Sohasem fogadtam el illegális pénzt, hajlandó vagyok ezt esküvel a bíróságon is megerősíteni" - nyilatkozta Courbis még februárban a Le Monde-nak, ám azóta mintegy harminc szerződést átvizsgáltak az illetékesek, s a szakember nem tűnik vétlenek.

Hogy ki irányítja a csapatot az augusztus 3-i idénynyitón, még nem tudni, egyelőre az Ajaccio bízik abban, hogy a bíróság visszahelyezi munkakörébe Courbist. Ahogy Michel Moretti elnök nyilatkozta, "az ítélet nem a vétkes Marseille-t, hanem az Ajacciót sújtja".

Lehet-e magyar focistábol világsztár? http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=26844

Ami a keretet illeti, ugyan a Yahoo francia kiadása és a L'Equipe nem szólt Thomas Sowunmiról, a Sports.com és a Soccerassociation.com szerint a csatár már a korzikai együttes játékosának tekinthető. Ezt erősítette meg maga a labdarúgó a Dunaújváros Online Hírekben is, ahol azt nyilatkozta, egyre jobban közelednek egymáshoz a klub és saját elképzelései, azaz a héten minden bizonnyal pont kerül a szerződésére, és a francia első osztályba idén feljutott csapatnál folytatja pályafutását.

A csapathoz egyébként számtalan játékos szerződött: Ouadah (Niort), Alicarte (Bordeaux), Becas (Sedan), Collin (Gueugnon), Demont (Beauvais), Gravelaine (Caen), Gregoire (Rennes), Guglielmone (Montevideo), Lacombe (Monaco), Lucciani (GFCO Ajaccio), Marquet (Créteil), Moracchini (Nancy), Seck (Nimes) és Sekli (Troyes).

Pincési László