Vágólapra másolva!

A harmadosztályba száműzték a Nice-t

A 2000-2001-es bajnokság végeredménye bizonyos fokig zöldasztal mellett dőlt el, hiszen az útlevélbotrány miatt több mérkőzés három pontjának sorsáról is a szövetség döntött. Nos, a nemrég befejeződött pontvadászatban erre nem volt példa, ám a feljutás kérdésében megint hasonló probléma merült fel: a Francia Nemzeti Liga új elnöke, Frédéric Thierez ugyanis szeretne tiszta helyzetet teremteni, és ennek első lépéseként az első vonalba feljutott OGC Nice-t gazdasági problémák miatt a harmadik vonalba száműzte.

A Francia Nemzeti Liga (LNF) működését az elmúlt évben rengeteg kritika érte, és csak részben az útlevélügyben hozott, gyakran erősen kétségbe vonható döntései miatt. A szervezetet elsősorban elnöke, Gérard Bourgoin személye miatt bírálták, az AJ Auxerre egykori alelnöke ugyanis, akit 2000-ben választottak az LNF élére, a Jean-Marie le Pen által vezetett, erősen jobboldali nemzeti front tagja volt, és azt is bejelentette, hogy a párt színeiben indulni kíván a jövő évi általános választásokon.

Bourgoin ennek következtében a futballisták és az edzők támogatását szinte teljesen elveszítette, a ligában pedig (amelynek az első két osztályban szereplő klubok a tagjai) amúgy sem örvendett túl nagy népszerűségnek, hiszen 2000-ben csak két szavazattal nyerte el az elnöki posztot Noel le Graettel szemben. Bourgoin azt ígérte programjában, hogy a nagyobb kluboknak több pénzt juttat a televíziós bevételekből, hogy azok így megtarthassák legjobbjaikat, míg vetélytársa az egyenlő arányú elosztás mellett kardoskodott.

Bivalyerős francia és olasz futballutánpótlás/sport/focivilag/20011111bivalyeros.html

Bourgoin be is tartotta az ígéretét, ám a francia bajnokságban az előző két évben ennek ellenére tartotta magát az a tendencia, hogy a hagyományos "nagy" klubok gyengébben szerepeltek (AS Monaco, Olympique Marseille, Paris Saint-Germain), viszont a kisebb költségvetéssel rendelkező csapatok, mint a Lille OSC, az ES Troyes vagy a CS Sedan, remekeltek.

Bourgoint többször is felszólították a távozásra, ám ő nem volt hajlandó lemondani posztjáról, mire a liga tagjai váratlan lépésre szánták el magukat. Az április 19-i közgyűlésen egyhangúlag leköszöntek, és ezzel tulajdonképpen kikényszerítették azt is, hogy az elnöknek is így kelljen tennie. "Igen egyszerű a magyarázata ennek a lépésnek. Jogosan vagy jogtalanul, Bourgoinnel kapcsolatban nagyon kritikus vélemény látott napvilágot. Mivel hamarosan újra kell tárgyalni a televíziós közvetítési jogokat és a profi futballisták szerződéseit, nehéz lett volna megtartani egy olyan elnököt, aki miatt sokan szóba sem állnak velünk. A francia labdarúgás érdekében Bourgoinnek le kellett mondania, és ezt csak úgy érhettük el, ha kollektívan kikényszerítjük ezt a lépést" - nyilatkozta az egyik tag, a Girondins Bordeaux elnöke, Jean-Louis Triaud.

A tagság lemondása után egy ideiglenes bizottság vette át az LNF vezetését, amelynek élén a volt pénztáros, Frédéric Thiriez állt, és tagjai között volt még a volt LNF-elnök Noel le Graet, az Olympique Lyon elnöke, Jean-Michel Aulas és az RC Lens első embere, Gervais Martel.