Vágólapra másolva!

Péntekig kapott haladékot a Kispest

Miként azt érdeklődésünkre szerda délután Kispesten elmondták, nyakán a kés a nagy múltú futballklubnak. A Hivatásos Labdarúgó Liga ugyanis péntekig adott haladékot, hogy a KHFC illetékesei letegyék az asztalra a 140 millió forintot igazoló bankgaranciát, ellenkező esetben nem adnak rajtengedélyt a piros-feketéknek, s visszaminősítik őket a harmadosztályba.

Détári Lajos vezetőedző nem véletlenül indulatos tehát, hiszen az idő rövidsége miatt nem biztos, hogy péntekig sikerül előteremteni a 140 milliót. Ugyanakkor reménykednek is a kispestiek, hiszen akadnak cégek, amelyek a patinás klub megmentésére sietnének, sőt, a Honvédség és a XIX. kerületi önkormányzat is segítené a csapatot, utóbbi akár 50 millió forintos támogatással is, ám Koncz Lászlóval egyikük sem akar tárgyalni.

A június 30-ával távozott Koncz Lászlót, a kft. egyik tulajdonosát régen nem látták a Bozsik-stadionban, ráadásul ő korábban is kijelentette, a klub jövőjét az NBI/B-ben való indulásban látja. Ezért lett beszédtéma hetekig Kispesten, hogy Nyíregyházára vagy Pécsre eladnák az indulási jogot, pontosabban az említetett városok valamelyikébe költözne az együttes, idővel aztán már csak a baranyai megyeszékhely maradt képben.

Détári Lajos, a Kispest hajdani világválogatott labdarúgója, a csapat jelenlegi trénere kategorikusan kijelentette, ő nem adja a nevét ahhoz, hogy a klubbal máshová költözzön. A népszerű Döme, akárcsak a kispesti hívek zöme, egyelőre nem tehet mást, mint reménykedik a péntekig bekövetkező csodában, például abban, hogy sikerül egy igazán tőkeerős szponzorral szerződést kötni. Ha nem, akkor - ahogy fogalmaztak Kispesten - vége a dalnak.

Bánki József