Vágólapra másolva!
Hétfő délután Tököli Attila, az NB I többszörös gólkirálya, a Dunaferr támadója aláírt a Ferencvároshoz. A megállapodás egy plusz egy évre szól, azaz a zöld-fehér klub jövő júniusban opciós joggal rendelkezik a válogatott csatár megszerzéséhez.
Forrás: ftc.hu

Az 55-ös számú mez jutott neki - talán ennyi gólt várnak tőle?


- Milyen érzés az ország egyik legnépszerűbb csapatába szerződni, a büszkeség, vagy a köztudottan fanatikus Fradi-tábor előtti bizonyítási vágy az erősebb most a lelkében? - kérdeztük Tökölit.
- Egyelőre az öröm tölt el, hogy a Fradihoz szerződhettem, ám idővel nyilván a szurkolókkal is el kell fogadtatnom magam, amit persze leggyorsabban a góljaimmal érhetek el.

- Miért halogatta hetekig a döntést?
- Mert akadtak külföldi kérőim is, ám egyik ajánlat sem felelt meg a számomra, elvégre a családomra is gondolnom kellett.

Forrás: ftc.hu

Tököli talán már azon gondolkozik, hogy milyen lesz Gerával és Lip-cseivel egy csapatban játszani
- Mivel idehaza az MTK és az FTC között kellett választania, gondolom a kék-fehérek edzője, azaz Egervári Sándor személye - akivel sikerekkel teli két évet töltött a Dunaferrnél -, igencsak megnehezítette a választást?


- Mikor áll edzésbe a zöldeknél?
- Már kedden délután. Pécsett elrendezem a dolgaimat, aztán írány az Üllői út.

A Ferencvároshoz kapcsolódó hír még, hogy az MTK-tól kölcsönkapott Szili Attila további egy évig az Üllői úton futballozik.

Bánki József