Vágólapra másolva!
Sikerekben gazdag pályafutást hagynak maguk mögött azok a futballcsillagok, akik a szombati záró fordulóban utoljára lépnek pályára a német Bundesligában.

Marco Bode, Dieter Eilts (mindkettő Werder Bremen), Ulf Kirsten (Bayer Leverkusen), Jürgen Kohler (Borussia Dortmund), Olaf Marschall (FC Kaiserslautern) és Olaf Thon (Schalke 04) összesítve 2130 bajnokin 459-szer volt eredményes.

A 36 éves Kohler nyolc - köztük világ- és Európa-bajnoki - trófeával büszkélkedhet, és a május 8-i UEFA Kupa-döntő után a német olimpiai válogatott szakvezetője lesz.

A hasonló korú, mostanában inkább a cserepadon ülő Kirsten szóhoz juthat még a Bajnokok Ligája-döntőben. A csatár háromszor volt gólkirály, összesen 181-szer vette be az ellenfelek kapuját, és a továbbiakban sportigazgatóként segíti egyesületét.

A 32 éves Bode házassággal kezdi meg pihenőjét: néhány hét múlva feleségül veszi barátnőjét, az 1990-ben világbajnok Thon pedig a gelsenkircheni klub üzleti irányításában vállal szerepet.

Az Eb-aranyérmes Eilts 18 év után is marad csapatánál, a jövőben a brémai juniorok edzéseit vezeti majd. A 36 éves Marschall - aki 1998-ban 21 góljával szinte egyedül juttatta bajnoki címhez a másodosztályból felkerült Kaiserslauternt - még nem döntött a jövőjéről, de ő sem szándékozik búcsút mondani a labdarúgásnak.

Kevésbé sikeres karriert fejez be a Bundesliga 39 éves korelnöke, Perry Bräutigam (Hansa Rostock) és a pontvadászat leghűségesebb játékosa, a 20 éve Mönchengladbachban futballozó Uwe Kamps.

Ajánlat:

A Bundesliga állása és mesterlövészei