Vágólapra másolva!
Lisztes Krisztián együttese, a Werder Bremen a 89. és a 90. percben lőtt gólokkal fordított, s nyert 4-3-re hazai pályán a Rostock ellen a Bundesliga 29. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A Werder harmadik gólját az előrehúzódó kapus szerezte egy szöglet után. A nap másik meccsén a dobogóra pályázó Schalke döntetlent ért el a kiesés ellen küzdő 1. FC Köln vendégeként.

Lisztes Krisztián a Werder Bremen egyik legjobbja volt a Hansa Rostock elleni Bundesliga-találkozón. A hazai csapat a hajrában egy perc alatt fordított, és győzött 4-3-ra. A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy a brémaiak simán nyernek a kiesés ellen harcoló vendégekkel szemben: Lisztes átadásából Ailton szerzett vezetést. A szünetre azonban már a Rostocknál volt az előny. A Werder a 47. percben egyenlített: a magyar középpályás szögletéből Frings fejelt a hálóba, de gyorsan jött a válasz. A 89. percben ismét sarokrúgást követően ért el gólt a Bremen, méghozzá az előrehúzódó kapus, Frank Rost révén. Egy perc múlva pedig Ailton büntetőből állította be a végeredményt (4-3).

Bundesliga, 29. forduló:
Werder Bremen - Rostock 4-3 (1-2)
gól:
Ailton (3., 90., utóbbi 11-esből), Frings (47.), Rost (89.), illetve Rydlewicz (24., 11-esből), Di Salvo (30.), Schröder (49.)

Köln - Schalke 1-1 (0-1)
gól:
Lottner (60.), illetve Sand (40.)

Ajánlat:

A Bundesliga állása és mesterlövészei