Vágólapra másolva!
Csütörtök délelőtt kerül sor az FTC rendkívüli küldöttgyűlésére, s bár az előrejelzések alapján nem várható meglepetés, azaz a jelenlegi elnököt, Furulyás Jánost támogatja majd az összes szakosztály, szerdára virradóra váratlan esemény történt a zöld-fehér egyesület első emberével. Furulyás lakóhelyén, Vácszentlászlón eddig ismeretlen elkövetők egy ikszet és egy keresztet festettek az elnök házának kapujára, a szemben lévő házra pedig azt írták: Furulyás áruló. Az áruló szót még a Vácszentlászló helységnévjelző táblára is rápingálták, a helyi presszó falán meg az virít: Furulyás, véged van.

A sajtóban Gyarmati Dezső és Novák Dezső neve is szóba került Furulyás vetélytársaként, később pedig arról érkezett a hír, hogy mindketten visszaléptek, ám ezt valójában meg sem kellett tenniük. A Rudas Ferenc vezette jelölőbizottság ugyanis végiglátogatta a Fradi tizenegy szakosztályát, és mindenhonnan azt a jelzést kapta: Furulyás maradjon az elnök.

A csütörtök délelőtt tíz órakor kezdődő rendkívüli küldöttgyűlésen nyolcvanöten jogosultak a voksolásra, és mert a szavazók nem mások, mint a szakosztályok küldöttei, a meglepetés gyakorlatilag kizárt. A helyszínen persze bárki kirukkolhat vadonatúj elnökjelölttel, de ahhoz, hogy az illető egyáltalán listára kerüljön, a nyolcvanötökön belül legalább egyharmados táborra lenne szüksége. Sőt, valójában inkább egy két és fél milliárdos főszponzorra, amellyel felválthatná Várszegi Gábort.

"1958 óta élek itt békességben, nyilvánvaló, hogy nem pont most haragudtak meg rám Vácszentlászlón" - mondta az FTC elnöke. "Valakinek megérte, hogy Budapestről, pontosabban a Ferencvárosból negyven-tven kilométert autózzon ide és vissza. A rendőrségi feljelentést megtettem, ugyanakkor azt is tudom, hogy a klub néhány szakosztályvezetőjét is meglátogatták és megfenyegették."

- A küldöttgyűlésen szóba hozza mindezt? És ha ott lesznek a meg nem nevezett ellenségei, nekik címzi majd a mondanivalóját?
- Természetesen beszámolok a történtekről. Az is elképzelhető, hogy jelen lesznek az érintettek, mert a küldöttgyűlés nyílt. Sőt, fel is szólalhatnak, és ha nem zavarják meg a rendet, senki nem fogja kiküldeni őket.

- A fenyegetés mennyire ingatta meg az elhatározását, hogy tovább vezeti a Ferencvárost?
- Tudom, az volt a cél ezzel, hogy megfélemlítsenek és felállítsanak a Fradi elnöki székéből, amihez nem is ragaszkodom annyira. De túl kell tennem magam az eseten, és kizárólag a klub érdekeire való tekintettel, ha a küldöttek úgy döntenek, továbbra is szolgálom a Ferencvárost. Mivel Vácszentlászló kis falu, gyorsan terjednek a hírek, néhány szemtanú beszámolója alapján pedig a rendőrség két, kifejezetten jól öltözött férfi után nyomoz az ügyben.