Vágólapra másolva!
Noha az Inter a Serie A huszadik játéknapján nem kapott ki, 1-1-es velencei döntetlenjével lecsúszott a tabella éléről, s már sokan a csapat bajnoki reményeit temetik. Akárcsak a Milannal kapcsolatban - némiképp jogosan.

Az Intert sirató kórusra maga Christian Vieri válaszolt, aki tizennégy góljával vezeti a góllövőlistát, talán mondani sem kell, ő egyenlített a Venezia ellen is. Igaz, csapata harmincöt éves velencei nyeretlenségi sorozatát nem tudta megszakítani, de a vereségtől megmentette az Intert, amely 1967. április 12-e óta nem győzött a lagúnák városában, a Penzo-stadionban.

"A csapat nem tökéletes. Az Internek még fejlődnie kell a védekezésben, a támadásban, egyszóval mindenben. Hat hónapja vagyunk együtt, új edzőnk van és újak a játékosaink is. Nem játszunk a Bajnokok Ligájában, így energiáink sem forgácsolódnak szét. Biztos vagyok benne, hogy harcban leszünk a bajnoki címért." - mondta Christian Vieri. Az Intert bírálók szerint a csapat játéka Vierin áll vagy bukik. A csatár ezzel nem ért egyet, azt azonban elismerte, hogy fontos csavar gépezetben: "Hogy egyedül csak rajtam múlnának a dolgok? Tizenegyen vagyunk a pályán." Massino Moratti, a klub elnöke így vélekedik csapatáról: "Nem csak Vieri játszik, noha ő valóban fenomenális játékos. Most nem ment a csapatnak, de nem hiszem, hogy a bajnokságnak ebben a szakaszában dől el a scudetto sorsa."

A Milan jelenleg az ötödik helyen áll, tizenegy ponttal elmaradva a vezető Romától. A másik milánói együttes a San Siróban szenvedett 3-2-es vereséget 2-0-ás vezetés után az Udinesétől. Hiába nézte a meccset a Milan-szurkolók táborából Filippo Inzaghi, a meccs után társait már úgy kellett kimenekíteni a stadionból. Még Pippo sem tudta megfékezni a drukkereket, akik "menjetek dolgozni" és "nem akarunk tizenegy Baresit látni" mondatokat skandáltak. A szurkolók haragja akkora volt, hogy a játékosok hármasával, négyesével bérelt taxikkal hagyták el a stadiont - másfél órával a találkozó befejezését követően.

Adriano Galliani, a Milan alelnöke a vereség másnapján is hangzatosan jelentette ki, hogy edzőváltásról szó sincs, tehát Ancelotti marad, s az ilyenkor szokásos szlogent is elmondta, azaz: "ilyenkor kell összetartani", de amellett, hogy a szurkolók hiányolják a klasszisokat, a tények makacsok: ki hinné, hogy a negyvenkét éves, korábban a Parmánál és Regginánál tevékenykedő, egykori Milan-futballista Ancelotti mérlege rosszabb elődjénél, Fatih Teriménél? A török irányítása alatt a Milan kilenc meccséből négyet megnyert, háromszor döntetlenezett, s kétszer vesztett. Ancelottival tizenegyszer lépett pályára a Milan, ezalatt négy győzelem, öt döntetlen és két vereség a mérleg. Az olasz irányítása alatt tizenhét pontot gyűjtött a milánói csapat, a törökkel tizenötöt. Átlagban Terimnek 1,667 meccsenkénti pontátlaga van, Ancelottinak 1,545. A török idejében tizenhét gólt lőtt a csapat, az olasz irányításával tizenkettőt, ez 1,889-es, illetve 1,091-es gólátlagot jelent meccsenként. Igaz, Terim együttese tizenkét gólt kapott, míg Ancelottié tízet.

Korábban: