Vágólapra másolva!
Óriási meglepetésre, otthon szenvedett vereséget a Milan az Udinesétől az olasz labdarúgó bajnokság 20. fordulójában. A címvédő Roma a Piacenza elleni győzelmével átvette a vezetést a Serie A-ban, mivel az eddigi éllovas Inter nem bírt a Veneziával.

A milánói összecsapáson az első félidő vége előtt Andrij Sevcsenko, a hazai együttes ukrán légiósa kihagyott egy tizenegyest, majd a hajrában les miatt nem adták meg egy találatát, így a vendégek kétgólos hátrányból fordítva diadalmaskodtak.

A Roma színvonalas mérkőzésen győzte le a Piacenzát: Assuncao gyönyörű szabadrúgás-gólját követően "egykapuztak" Tottiék, szépen kidolgozott helyzeteiket sorra kihagyták. Batistuta nagyon élt, a második félidőben legalább négy gólhelyzetet is elpuskázott, volt, hogy "eltörte" a labdát, egyik alkalommal pedig ollózásos mozdulatból sem sikerült a hálóba találnia. Ám később a jég megtört, s az argentin gólzsák megszerezte idei hatodik gólját, sérülésből való felépülése óta három meccsen három gólt lőtt. A Roma immár tizenhét meccs óta nem talált legyőzőre, s most az egyébként jó formában levő Inter botlásával újra átvette a vezetést a táblázaton.

A szerdán autóbalesetben elhunyt Vittorio Mero (Brescia) emlékére a mérkőzések egyperces gyászszünettel kezdődtek.

Eredmények:
AC Milan - Udinese 2-3 (2-1)
gól:
Sevcsenko (5., 11-esből), Serginho (13.), illetve Pizzi (33.), Scarlato (53.), Jörgensen (77.)

AS Roma-Piacenza 2-0 (1-0)
gól:
Assuncao (14.), Batistuta (77.)

Atalanta - Fiorentina 2-0 (1-0)
gól: Pia (35.), Doni (75.)

Lecce - Brescia 1-3 (1-1)
gól: Chevanton (26.), illetve Toni (6., 63.), Filppini (90.)

Perugia - Verona 3-1 (0-1)
gól:
Rezaei (58.), Ahn (66.), Tedesdco (84.), illetve Frick (17.)

Torino - Lazio 1-0 (0-0)
gól:
Lucarelli (62.)

Venezia - Internazionale 1-1 (0-1)
gól:
Maniero (70., 11-esből), illetve Vieri (28.)

Chievo - Juventus 1-3 (0-1)
gól:
Marazzina (59.), illetve Ferrara (18.), Moro (48., öngól), Del Piero (72., 11-esből)

Ajánlat:

A Serie A állása és mesterlövészei

Korábban: