Vágólapra másolva!
Alaposan megváltozhat a DVSC futballcsapatának játékoskerete. A klubvezetők hét játékost - köztük Radojicicet - is szabadlistára tettek. Elköszöntek továbbá David Dzsanasijától, aki próbajátékra érkezett a hajdúságiakhoz, ám a szakvezetés úgy vélte, nem jobb, mint a jelenlegi csatárok, így nem szerződtetik.

Átalakulva vág neki a labdarúgó-bajnokságnak a DVSC labdarúgócsapata, mind a vezetést, mind a játékoskeret tekintetében. Az ügyvezető igazgatói poszton ifj. Makray Balázst Szilágyi Sándor váltotta, míg a kispadon Pajkos János helyett Dajka László ül. Ami a csapatot illeti: próbajátékon két légióst tesztelt a klub, ám a grúz David Dzsanasiját már eltanácsolták, mondván, semmivel nem jobb csatár, mind a jelenlegiek.

Kuttor Attila mellé viszont még keresnek belső védőt, ezt a hiányt pótolhatja a 30 esztendős jugoszláviai Visinka Ede, aki korábban megfordult a Dinamo Zagreb csapatában is. A klub szabadlistára tette Radojicicet, és megfelelő ajánlat esetén Fekete Róbert, Ljubisa Aleksic, Ulveczki Zoltán, Szabó II Zsolt, Kovács Norbert és Horváth István is távozhat. Az érkezők között két új játékos is van: Szabó János korábban már megfordult a Lokiban, legutóbb Egerben játszott, míg Kiss Zoltán a belga Beerschotból jönne haza.

A Loki szombaton 11 órától újabb előkészületi meccset játszik az NB II-es Karcag ellen. Aztán hétfőn ötnapos edzőtáborozásra utazik Hortobágyra, majd február 10-én Ciprusra. Közte még megfordulnak Dunaújvárosban, ahol február 2-án a teremlabdarúgó-bajnokság döntőjében szerepel az együttes.

Korábban:

Makray a Loki helyett Eb-pályázatot menedzsel

Pincési László