Vágólapra másolva!
Két közismert ember szerelme mindenkor felkelti a közvélemény figyelmét. Ilyen például Lilu, a Viva+ magyar zenetévé népszerű műsorvezetője és Tóth Norbert, a Vasas válogatott futballistájának kapcsolata. Ráadásul a fiatal párt az érzelmeken túl erősen összeköti a sport is, hiszen Lilu korábban sikeres műugró volt, édesapja pedig nem más, mint Kovalcsik Péter, az Alba Volán hajdani válogatott jégkorongkapusa.

Fotó: SZTÁR Sport
Lilu: "Már alakul a srác"

Nem titkolták, a sport természetszerűleg segíti és színesíti az együttélésüket, de azért Lilu még megtoldotta ezzel: "Sportcsaládból származom, mivel édesapám válogatott jégkorongkapus volt, én műugróként imádtam a Margitszigeten edzeni, tehát ismerem az élsportolók életét Más világ, tudják, mit akarnak, vagányabbak és fegyelmezettebbek az átlagnál." Majd nevetve hozzáfűzte : "Még Norbi is."

Sokat vendégeskednek Lilu szüleinél is, hiszen a Kovalcsik famíliában Norbi nagy kedvenc. A papa, a volt válogatott jéghokikapus például a futballista csibészségét díjazza leginkább, akárcsak Lilu kishúga, a mama pedig szinte csak neki főz. Ugyanakkor gyakorta leruccannak Szombathelyre is Tóth Norbi szüleihez. Lilu kifejezetten kedveli Norbi barátait, mint például Zombori Zalánt vagy Pál Zoltánt, sőt a Vasas balszélsője legszívesebben csak kísérettel engedi a lelátóra kedvesét.

A szórakózási szokásokról Lilu azt mondta: "Egyre kevesebbet járunk bulizni, elvégre Norbi már úgysem csajozhat." A szőke futballistáról elterjedt, hogy a lányok kedvence. "Szép lassan én is megtudtam róla ezt" - reagált Lilu. "De már alakul a srác, és ígérem, rendes embert nevelek belőle."

A Vasas futballistája szívesen nézi kedvesét a képernyőn, de bármilyen furcsa, lakásában pillanatnyilag még nem tudja fogni az adót. Érdeklődésünkre, hogy a Viva+ szerkesztőségében tudják-e, hogy egy ismert futballistával él együtt, Lilu ezt mondta: "Naná, egyrészt gyorsan terjednek a hírek, másrészt a focit a Viva+-ban is mindenki szereti." Tóth Norbi mindehhez annyit tett hozzá: "Teljesen normális, hogy ismert emberek lévén gyakran összesúgnak a hátunk mögött, mint ahogy megszoktuk a rosszindulatú pletykákat is. Továbbá azt is, hogy egyesek Lilut tetőtől talpig végigmérik, vagyis úgy bámulják, hogy közben minősítenek is a tekintetükkel. Valami rosszat szeretnének találni benne. Néha már nevetünk ezeken a kisstílű dolgokon, de a lényeg, hogy sokan szeretnek bennünket, és nekünk is rengeteg barátunk van."

Ajánlat: