Vágólapra másolva!
Noha a Real Madrid csak döntetlent játszott szombaton a Málaga ellen, mégis növelni tudta előnyét a tabellán, mivel a mögötte nyomuló gárdák közül csak az Alavés és a Deportivo tudott nyerni. A Barcelona a sereghajtó Rayo Vallecano otthonában vérzett el, a Bilbao az ugyancsak kieső helyen álló Mallorcától kapott ki, míg a Valencia otthon szenvedett vereséget a Valladolidtól.

A katalán együttes a lehető legjobb összeállításában (Rivaldóval, Kluiverttel és Saviolával) állt ki a Rayo ellen, amely az idény folyamán még csak három meccset tudott megnyerni. A madridi csapat a hét közben azonban kupamérkőzésen legyőzte a Realt, és bár ennek ellenére kiesett a sorozatból, ez nagy önbizalmat adott a gárdának.

Meg is látszott a játékukon, hiszen ahhoz már-már szemtelenség kellett, hogy a bosnyák Elvir Bolics az alapvonalról befelé cselezze magát, majd a tizenhatoshoz érve egy váratlan mozdulattal a léc alá bombázzon. A bekapott gól valósággal sokkolta a katalánokat, akik az első félidőben csupán két Rivaldo-szabadrúgással veszélyeztettek. A második félidőben sem volt sok elképzelés a Barca támadásaiban, de a Rayo kapusának, Imanol Etxeberríának a hibája révén sikerült az egyenlítés: a portás a tizenhatoson kívül fejjel tisztázott, ám a labda éppen Xavi elé került, aki mintegy negyven méterről kapásból az üres kapuba emelt.

Ez azonban a pontszerzéshez sem volt elég, mivel öt perccel később Ramón de Quintana egy tökéletes fejessel megint a Rayónak szerzett előnyt, és a Barca képtelen volt egyenlíteni. A hazai szurkolók végigőrjöngték a hátralévő időt, és különösen akkor tomboltak, amikor a csereként beállt brazil Gláucio a szögletzászlónál kötényt adott Frank de Boernak.

A Valencia sem járt sokkal jobban, hiszen a csapat hazai pályán kapott ki a Real Valladolidtól - ez volt az együttes első otthoni veresége ebben a szezonban. A vendégek az argentin védő, Roberto Ayala nagy hibáját követően szereztek vezetést: a játékos előbb eladta a labdát a saját tizenhatosa előtt, majd a büntetőterületen belül szabálytalankodott, és a tizenegyest Luis García értékesítette.

Ezt azonban Mauricio Pellegrino még ki tudta egyenlíteni, de nem sokkal később a kapus, Santiago Canizares is bakizott: egy felszabadító rúgást pontosan Fernando Salesbe bombázott, aki köszönte szépen az ajándékot és gólt rúgott. A Valencia ezt követően futószalagon gyártotta a helyzeteket, de mivel Adrian Ilie közvetlen közelről még az üres kapuba sem tudott betalálni, kétszer pedig a kapufa mentette meg a vendégeket a góltól, így az eredmény nem változott.

A Bilbao ebben az idényben idegenben eddig mindössze egyszer kapott ki, így a Mallorca ellen is a baszkok számítottak esélyesebbnek, de a Baleári-szigeteki alakulat ezúttal jobbnak bizonyult. A remek formában lévő csatár, Luque vezérletével (aki legutóbbi négy bajnokiján egyaránt gólt szerzett) a mallorcaiak simán verték a bilbaói együttest, és ennek legjobban minden bizonnyal Roberto Losada örült: a fiatal támadó a múlt héten tért vissza a pályára egyéves kihagyás után, amire súlyos térdsérülése miatt kényszerült, és amikor az utolsó percben betalált, látszott rajta, hogy legszívesebben az egész világot magához ölelné örömében. Mivel erre nem volt lehetősége, így csak csapattársaival tette meg ugyanezt.

A 22. forduló (január 26-27.) párosítása:
Real Madrid - Betis
Valladolid - Málaga
Las Palmas - Valencia
Athletic Bilbao - Deportivo La Coruna
Alavés - Mallorca
Celta Vigo - Real Sociedad
Villarreal - Tenerife
Barcelona - Osasuna
Zaragoza - Rayo Vallecano
Sevilla - Espanyol

Ajánlat: