Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgás harmadik vonalában, a Segunda División B-ben szereplő Figueres történelmet írt: bejutott a spanyol kupa, a Copa del Rey elődöntőjébe, amire harmadosztályú együttes még sohasem volt képes az országban. A legjobb négy között van még az egyaránt élvonalbeli Athletic Bilbao, a Real Madrid és a Deportivo La Coruna.

A katalán csapat, a Figueres még csak nem is igazán izzadt meg a visszavágón, lazán tartotta idegenben megszerzett 2-0-s előnyét a második ligás Córdoba ellen. Az is a Figueres malmára hajtotta a vizet, hogy az ellenfél López Ramos kiállítása miatt az 57. perctől tíz emberrel játszott a Vilatenim-stadionban. (A stadion szó enyhe túlzás, a lelátó dugig volt, de így is csak hatezren láthatták a meccset.) A találkozó 90. percében a bíró még a hazai Dani Fernandezt is kiállította, de ez akkor már senkit sem érdekelt, miként a hideg sem zavarta az utolsó negyedórát már végigmulató nézőket és az ugyancsak örömükben dáridózó hazai játékosokat.

Dávid tehát túljutott a sokadik Góliáton - korábban az élvonalbeli Barcelonát és Osasunát verte ki a gárda -, s most már teljesen mindegy, hogy kivel találkozik az elődöntőben, Figueresben már így is a játékosok a város hősei. A történelmi tettet végrehajtó csapat a következő összeállításban harcolta ki a továbbjutást: Caballero - Fernando, Salas, Dani Fernández, Ruano - Arnau, Algar, Cortada, Juli (Eloi, 73.) - Freixa, Pena (Serra, 90.).

A Deportivót fogadó Valladolid a 35. percre Fernando és Mario góljával kiegyenlítette az összesített állást. Az eredmény nem változott, jött a hosszabbítás, melynek 18. percében Diego Tristán jogos büntetőből megszerezte a továbbjutást jelentő gólt. Pedig a hosszabbításban két vendégjátékost is kiállítottak, Romerót a 99., Pandianit a 117. percben.

Miután a Real Madrid az első meccsen 4-0-ra lelépte városi vetélytársát, a Rayót, a visszavágón mindkét csapat pihentette legjobbjait. A Teresa Rivero-stadionban a Rayo B 1-0-ra verte a Real B-t. Az Athletic továbbjutását sem fenyegette veszély.

Király Kupa, negyeddöntő:
Rayo Vallecano - Real Madrid 1-0
továbbjutott: Real Madrid, 4-1

Athletic Bilbao - Villarreal 2-0
tj.: Athletic Bilbao, 3-0

Valladolid - Deportivo 2-1
tj.:Deportivo, 2-3

Córdoba - Figueres 0-0
tj.: Figueres, 0-2

Az elődöntő párosítása:
Figueres - Deportivo
Athletic Bilbao - Real Madrid

Ajánlat:

Elismerte hibáját a Real javára tévedő bíró

Korábban:

Robog a Real

Ch. Gáll András