Vágólapra másolva!

Egyiptom

A Fáraók a fekete kontinens legeredményesebb válogatottját alkotják, hiszen öt CAN-kupa-győzelmüknél senki sem szerzett többet. Ennek ellenére az elmúlt év nagy csalódást okozott Egyiptomban, mivel a válogatott megint nem tudta kiharcolni a világbajnoki részvételt. A drukkereknek csak az adott némi kárpótlást, hogy a legnépszerűbb klubcsapat, az Al-Ahly megnyerte az Afrikai Bajnokok Ligáját.

A kairói együttesből négyen szerepelnek a játékoskeretben, köztük a BL-döntő főhőse, Khaled Bebo. Természetesen ott van a meghívottak között a veterán támadó, Hossam Hassan is, akinek ikertestvére, Ibrahim azonban kikerült a csapatból. Hiányozni fog még a tavalyi U20-as világbajnokságon feltűnt Mohamed el-Yamani is, aki még szeptemberben autóbalesetet szenvedett.

Szenegál

A szenegáli válogatott nem nagyon jeleskedett az eddigi CAN-kupák során, hiszen mindössze két negyedik hellyel büszkélkedhet. A legutóbbi tornán azonban már feltűnést keltett azzal, hogy a negyeddöntőben csak hosszabbítás után kapott ki a rendező nigériaiaktól, azóta pedig már az egész futballvilág a szenegáliakról beszél, hiszen kiharcolták a világbajnoki részvételt.

Ennek megfelelően a kontinensviadalon is favoritnak számítanak, kérdés, hogy a sorozat előtti belső vita mennyire viselte meg a játékosokat. Történt ugyanis, hogy a focisták bojkottal fenyegetőztek, mivel állításuk szerint még mindig nem kapták meg a világbajnokságra kijutásért járó jutalmat. A labdarúgók leginkább azt kifogásolták, hogy míg ők vállalják a konfliktust klubjaikkal a CAN-kupán való szereplés miatt, addig a szövetség vezetői semmit sem tesznek az érdekükben.

A játékosok végül jobb belátásra tértek, és a szövetségi kapitány, Bruno Metsu által kiválasztott 22 focista végül elutazott Maliba. A keret egyébként két kivétellel csupa, Franciaországban légióskodó játékosból áll. Meghívót kapott a Lille OSC középpályása, Sylvain N'Diaye is, aki az idén húzhatta fel először a címeres mezt. A tréner ezen kívül még azzal okozott meglepetést, hogy mindössze két kapust hívott meg a tornára.

Tunézia

Az észak-afrikai válogatott még egyetlenegyszer sem végzett az első helyen a CAN-kupán, annak ellenére, hogy a tunéziai klubcsapatok meghatározó erővé léptek elő a fekete kontinensen a nyolcvanas években. Mindössze két ezüstéremmel büszkélkedhetnek az észak-afrikaiak, az elsőt még 1965-ben, a másodikat pedig 1996-ban gyűjtötték be, 1984 és 1992 között viszont egyszer sem jutottak ki a legjobbak közé.

A francia szövetségi kapitány, Henri Michel már decemberben összehívott egy bővebb keretet, amelyből azonban három focistát igen gyorsan ki kellett tennie. A szövetség döntése alapján ugyanis Mohamed Zouabi, Imed Benyounes és Mohamed Mkacher nem viselheti a címeres mezt, mivel mindhárman verekedésbe keveredtek legutóbbi bajnoki mérkőzésükön. A tréner nem számíthatott egyik legjobb csatárára, a német SC Freiburgban szereplő Adel Sellimire sem, akivel a germán klub azzal a feltétellel hosszabbított szerződést, hogy nem lesz ott a CAN-kupán. Sokáig ott volt viszont a keretben az Espérance Tunis brazil focistája, Adaílton, aki az elmúlt év végén kapta meg a tunéziai állampolgárságot, és pályára is lépett a válogatottban. Végül azonban ő sem került be a kontinensviadalra utazó 22-be.

Vállsérülés miatt kihagyja a szombaton kezdődő viadalt Ziad Jaziri, a tunéziaiak egyik legjobb csatára is. Henri Michel a
spanyol másodosztályú Racing Santander játékosát, Mehdi Naftit hívta meg a keretbe helyette.

Zambia

A zambiai tizenegy még sohasem nyert CAN-kupát, noha kétszer is közel állt hozzá: 1974-ben azonban Zaire, 1994-ben pedig Dél-Afrika ütötte el az aranyéremtől a döntőben. A Chipolopoo a legutóbbi tornán már a csoportmérkőzések során elvérzett, és most sem sok jóra számíthat.

A felkészülés (akárcsak két évvel ezelőtt, amikor egy amerikai túra bizonyult katasztrofálisnak) nem volt valami sikeres: a szövetség ugyanis "elfelejtette" megszervezni az utazást a midlansi edzőtáborba, így a focisták egy része csak az út mentén stoppolva jutott el rendeltetési helyére. A dán szövetségi kapitány, Roald Poulsen ráadásul sérülés miatt nem számíthatott két legjobbjára, a Dániában profiskodó Mwape Mitire és Andrew Tembóra, akik sérülés miatt dőltek ki a sorból. A keretben így hat idegenlégiós maradt, akik közül a német élvonalban szereplő 1. FC Köln két játékosa, Andrew Sinkala és Moses Sichone a legismertebb.

Ajánlat:

Korábban: