Vágólapra másolva!
A vasárnapi Real Madrid - FC Valencia szuperrangadó játékvezetője, Alexis Perez Perez elismerte, hogy hibázott, amikor az első percben les címén érvénytelenítette a román válogatott Adrian Ilie gólját.

"A televíziós felvételek megtekintése után be kell látnom, hogy tévedtem, Ilie szabályos gólt szerzett" - mondta Perez. "Sajnos olyan szögben álltam, hogy nem láthattam, hol helyezkedik el a csatár a labda elrúgásának pillanatában, az asszisztensem felemelte a zászlóját, én pedig hittem neki."

Jaime Orti, a valenciaiak elnöke a játékvezetőt okolta csapata 1-0-s vereségéért: "A madridiak nem érdemeltek győzelmet, a bíró döntötte el a meccset. Elvette a szabályos gólunkat, nem állította ki az utolsó emberként szabálytalankodó Hierrót, és a mezőnyben is többször tévedett a kárunkra. Évek óta ugyanaz a helyzet: a játékvezetők a Real Madridot támogatják."

A fővárosiak szerint egyenlőek voltak a feltételek.

"Mi nem kaptunk tizenegyest Raul buktatása után, és Ayalát sem küldték le a pályáról, amikor brutálisan beleszállt Zidane-ba" - jelentette ki Michel Salgado, a Real Madrid spanyol válogatott védője. "A bíró mindkét csapat szempontjából többször hibázott, de ilyesmi előfordul a futballban."

Ajánlat: