Vágólapra másolva!
Bár az olasz hírforrások még úgy tudják, hogy a keddi, perugiai edzőmérkőzésen három kapust tesztel Serse Cosmi együttese, az MTK vezetése bejelentette: nemhogy próbajátékra nem engedi el, de semmilyen módon nem válik meg kapusától Hajdu Attilától.

A világ legnagyobb példányszámú napilapja, a La Gazzette dello Sport is arról számol be, hogy az olasz Perugia élvonalbeli labdarúgócsapata kedden délután fél háromkor edzőmérkőzés keretében három kapust is tesztel. A várakozások szerint a Renato Curi stadionban pályára lépne a jugoszláv Zemun Beograd kapusa, Topalovic, a német Frankfurt macedón hálóőre, Nikolov és az MTK válogatott játékosa Hajdu Attila is. A kék-fehér együttes azonban úgy döntött, Hajdu nem utazik Olaszországba, a Hungária körúti együttesnek ugyanis szüksége van rá.

Ha arra gondolunk, hogy olasz csapat hívását utasította vissza a kapus, akkor akár csodálkozhatnánk is, ám Hajdu egyszer - a Fortuna Kölnnél - már járt úgy, hogy gyakorlatilag kispadra szerződtették. A Perugia a héten igazolta le a kolumbiai Oscar Cordobát (aki Kahn mögött második helyen végzett az év kapusa szavazáson), rajta kívül pedig még Nicolas Cinalli, Fabio Fiorentini, Andrea Mazzantini és Michele Tardioli is az umbriai klub alkalmazottja.

Korábban:

Hajdut a Perugia teszteli

Pincési László