Vágólapra másolva!
A "legmagyarabb" német csapat nem a legjobban szerepelt az ősszel, hiszen utoljára a negyedik fordulóban tudott nyerni, is a kieső helyek egyikén várhatja a Bundesliga folytatását. A cottbusiak ennek megfelelően igyekeztek erősíteni játékoskeretükön a télen, a legújabb szerzeményük pedig az Austria Wientől érkezett Timo Rost.

Fotó: Reuters
Rost a bécsi lila-fehérektől érkezett a kiesés ellen küzdő cottbusiakhoz

A nürnbergiek akkoriban éppen a mélyponton voltak, a harmadik osztályban szerepeltek, így Rost már 18 évesen bemutatkozhatott az első csapatban, majd a következő idényben a második vonalban kilenc találkozón szerepelt.

Tehetségére az első osztályban is felfigyeltek, és a VfB Stuttgart vette meg, ahol eleinte remekül ment neki a játék, fiatal kora ellenére első szezonjában 17 meccsen lépett pályára, és az 1998-99-es idény 29. fordulójában a Wolfsburg ellen gólt is szerzett.

Ezt követően azonban megsérült, és a Stuttgart többször is edzőt váltott, aminek következtében visszakerült az amatőrök közé. 2000 nyarán éppen ezért Ausztriába igazolt, az FK Austria Wienhez, és a bécsi együttesben gyorsan alapember lett, az előző idényben egy gólt ért el. Most is stabil csapattag volt a bécsieknél, de a Bundesligába való visszatérés lehetősége túl csábító volt a számára, ráadásul az Austria ingyen elengedte a Cottbushoz.

A védekező középpályás az Energie trénere, Eduard Geyer szerint nagy segítségére lehet Sebőkéknek a kiesés ellen küzdelemben.

Korábban: