Vágólapra másolva!
Flavio Pim, a Haladás futballcsapatának a középhátvédje 2001. augusztus 3-án, csapata fehérvári mérkőzésén rosszullétre hivatkozva kért cserét. A gyors orvosi vizsgálat szívizomgyulladást állapított meg, sőt megkérdőjelezték a brazil védő élsportra való alkalmasságát, ám majdnem fél év után most kiderült: a brazil újra játszhat. 

A magyar mezőny egyik legjobb belső védőjének kidőlése meg is ingatta a Haladást, így a hétvégi kardiológiai vizsgálat eredménye, miszerint Pim ismét egészséges, nagy örömhírt jelent a szombathelyi klub számára.

A Haladás braziljaival kapcsolatos hír még, hogy a Szombathelyen kölcsönjátékosként fél évet lehúzó Suriel és Arnon szolgálatait megköszönték a zöld-fehérek vezetői, Japa, Leo, Fred és a vasiakhoz visszatérő Alex azonban január 13-án megkezdik az edzéseket a Rohonci úton.

Ugyancsak téma Szekér István "hazacsalogatása" is. Az MTK és a Haladás illetékesei fél éves kölcsönadási szerződésről folytatnak tárgyalásokat. Szekér ügyében január 7-én döntenek a Hungária körútiak, a történet kerekségéhez azonban hozzá tartozik, hogy egy esetleges Szili-Szekér MTK-Vasasos csere is benne van a pakliban.

Korábban:

Flavio Pim három hónapra kidőlt (2001.09.12.)

Unger Tamás