Vágólapra másolva!
Több élvonalbeli futballklubhoz hasonlóan a Sopron is hétfőn kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra. A Romániába hazatért Claudiu Salagean helyére Simon Tibor vezetőedző elsősorban baloldali védőt szeretne igazolni, de egy védekező középpályásra is szeretne csapatába.


A klub vezetősége az ünnepek közötti időszakot sem töltötte tétlenül. Mint arról Klement Tibor klubigazgató beszámolt, a vezetés felvette a kapcsolatot és tárgyalt a hazánkban letelepedni készülő negyvennyolcszoros román válogatott Selymes Tiborral, aki után némi túlzással a fél élvonal érdeklődik, bár az igazsághoz tartozik, hogy jelenleg Selymes és a Sopron álláspontja elég távol áll egymástól.

A felkészülés első két hetében több olyan külföldi labdarúgót tesztel majd Simon Tibor, akik külföldön már hosszabb időt játszottak az élvonalban. Próbajátékon vesz részt a jugoszláv Dragan Crnomarkovic, aki korábban a magyar első osztályban a Nagykanizsa és a Ferencváros csapatában is futballozott, s még jelenleg is a bajnok zöld-fehér klub játékosa, de az őszi szezonban kölcsönben Siófokon játszott. Rajta kívül egy középső védő, a szlovákiai Csölle József érkezik tesztelésre a hűség városába.

Ami pedig a távozókat illeti, a jelenlegi soproni keret tagjai közül két labdarúgó sorsa bizonytalan, a szlovák védő Karel Prazenicáé, valamint Bócz Tamásé.

Korábban:

Simon Tibor a Sopron téli felkészülését tervezi

Botár László