Vágólapra másolva!
Az angol FA-kupa harmadik fordulójának rangadóját Birminghamben rendezik, ahol az Aston Villa a bajnokságban hat mérkőzés óta veretlen Manchester Unitedet fogadja.

A Villában Delaney, Alpay és Hadzsi hiányzik majd, a vendégeknél Johnsen, May, Brown és O'Shea maródi. Bár a bajnokságban öt éve képtelen otthon nyerni a Villa a MU ellen, a kupa teljesen más világ. Így gondolja ezt a hazaiak játékosa Hassan Kachloul is, aki úgy véli, sikerülhet a bravúr: "Idén a nagycsapatok ellen remekül ment eddig, így nem félünk a Manchestertől sem. A kupa mindig különleges, lehet, hogy egész szezonban veretlen vagy, de itt elég egy kicsi kihagyás és már ki is estél. Emlékszem, tavaly még a Southampton színeiben játszottam és hiába vezettünk a félidőben 3-0-ra a Tranmere ellen, végül 4-3-ra kikaptunk."

A Tottenham Teddy Sheringham nélkül veszi fel a harcot a Coventry ellen. A csatárt még december 22-én az Ipswich elleni bajnoki állították ki, ám Sheringham fellebbezett az ítélet ellen: "Tény, hogy szabálytalankodtam, de nem szándékos eset volt, inkább véletlen. Sajnos a tévéfelvétel ellenem volt, mivel ott sokkal inkább durvaságnak tűnt az eset." Az angol szövetség a játékost három mérkőzésről tiltotta el, várhatóan a kispadon sínylődő ukrán Szerhij Rebrov helyettesíti majd.

A három mérkőzést zsinórban nyerő Leeds United walesi ellenfélhez, a Cardiffhoz látogat, természetesen abszolút győzelmi esélyekkel. A Robbie Fowler, Mark Viduka kettős egyelőre megállíthatatlannak tűnik, ez valószínűleg az eredményben is realizálódik majd.

A címvédő Liverpool a másodosztályú Birminghamnél vendégeskedik, megismételve a tavalyi, Ligakupa-finálét, amelyet a Mersey-partiak nyertek. A két, még versenyben lévő, ligán kívüli, azaz amatőr együttes közül a Canvey Island a Division One listavezetőjéhez, a Burnleyhez látogat.

"Korai lenne azt mondani, hogy kiesünk, de be kell látnunk, a Burnley komoly tradíciókkal rendelkező nagy csapat" - mondta Jeff King, a Canvey menedzsere. A másik "törpe", a Dagenham & Redbridge az Ipswichet fogadja.

FA Kupa, 3. forduló:
Stockport - Bolton
Wimbledon - Middlesbrough
Watford - Arsenal
Manchester City - Swindon Town
Stoke - Everton
Wycombe - Fulham
Charlton - Blackpool
Sheffield United - Nottingham
Leicester - Mansfield
Southend - Tranmere
Derby - Bristol Rovers
Brighton - Preston
Grimsby - York City
Rotherham - Southampton
Burnley - Canvey Island
Millwall - Scunthorpe
Cheltenham - Oldham
Darlington - Peterborough United
Walsall - Bradford
Norwich - Chelsea
Macclesfield - West Ham
Dagenham & Redbridge - Ipswich
Portsmouth - Leyton Orient
Liverpool - Birmingham
Coventry - Tottenham
Cardiff City - Leeds United
Barnsley - Blackburn
Sunderland - West Bromwich
Newcastle - Crystal Palace
Aston Villa - Manchester United
Crewe Alexandra - Sheffield Wednesday
Wolverhampton - Gillingham

Pincési László

Korábban:

Négy gólt kapott az Arsenal a ligakupában