Vágólapra másolva!
Lassan kialakul a magyar labdarúgó-válogatott idei programja. Berzi Sándor főtitkár és Magyar Zoltán menedzser javában tárgyal, hogy megfelelő ellenfelek ellen készülhessen fel a csapat a közelgő Eb-selejtezőkre.

Az már korábban eldőlt, hogy a magyar válogatott februárban Cipruson fog edzőtáborozni, és Csehországgal, valamint a Ciprus-Svájc mérkőzés győztesével vagy vesztesével találkozik. A szövetségben megtudtuk, hogy a csapat a tavasszal viszonozza Moldávia válogatottjának vendégjátékát, s azt követően még Fehéroroszország ellen játszik barátságos mérkőzést.

Május 29-ére szeretnének rangos ellenfelet megnyerni, ám, hogy melyik ország csapata látogat Magyarországra, azt még az MLSZ-ben sem tudják. Egyébként az igazán fajsúlyos csapatok akkor már a világbajnokság helyszínén lesznek. Annyi viszont bizonyos: augusztusban a spanyol válogatott játszik a Népstadionban, mégpedig Puskás Ferenc születésnapi ünnepségén.

Burkovits Ferenc

Korábban:

Magyar-spanyol augusztusban