Vágólapra másolva!
Zinedine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának francia kiválósága nagyon jól érzi magát Spanyolországban.

"Olaszországban hétkor már pizsamában voltam, és legkésőbb tizenegykor aludtam. Madridban egy kicsit más az élet" - mondta az egyik tv-csatorna szórakoztató műsorában a világ- és Európa-bajnok középpályás, aki júliusban igazolt a Juventustól a spanyol fővárosba.

A riporter ez alkalommal játékostársa, Ivan Helguera volt, aki arról is érdeklődött, hogy sikerült-e már beilleszkednie.

"Eleinte nem volt egyszerű dolgom. Házat, illetve a gyerekeknek megfelelő iskolát kellett találnom, és közben még a szokásokkal sem voltam tisztában" - fogalmazott. "Mostanra azonban kiderült, hogy itt kellemesebb az emberek életvitele, mint Olaszországban. Igaz, ott viszont a tészták sokkal finomabbak."

Zidane - aki Marseille egyik szegénynegyedében nőtt fel - még hozzátette: a közeljövőben szeretne intenzíven spanyolul tanulni és színházba, valamint moziba járni.

Korábban: