Vágólapra másolva!

Ezentúl a játékvezetők is reklámozhatnak

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága puszani ülésén úgy döntött, hogy a jövőben a játékvezetők is viselhetnek a mezükön reklámot, de csak bajnoki és kupamérkőzéseken, a válogatottak közötti találkozókon ez továbbra is tiltott lesz.

"Természetesen nem népszerűsíthetnek alkoholt és dohánytermékeket. A feliratot a trikó ujján kell elhelyezni" - mondta Michel Zen-Ruffinen főtitkár.

A hirdetésekből származó bevételek az adott ország szövetségét illetik. Az összeget kötelesek a bírók szakmai továbbképzésére, valamint a munkájukkal kapcsolatban felmerülő kiadások fedezésére fordítani.