Vágólapra másolva!
"Immár negyedik éve a brit Manchester United labdarúgó klub a világ leggazdagabb csapata bevétel szerint" - közölte pénteken a Deloitte and Touche.

A londoni könyvvizsgáló cég szerint a tőzsdén forgó észak-angliai klub bevétele a legutóbbi pénzügyi évben 117 millió font (mintegy 47 milliárd forint) volt.

A Manchester Uniteden kívül a bevételi listán utána következő (a tavalyi második helyezett Bayern Münchent maga mögé utasító ) Real Madridnak sikerült csak 100 millió font feletti bevételt elérnie a világ nagy klubcsapatai közül. A listát vezető első húsz futballklub együttes bevétele az elmúlt pénzügyi évben 1,376 milliárd font ( 402 milliárd forint) volt, 31 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A lista első húsz helye közül hetet angol, ugyancsak hetet olasz csapat foglal el, köztük olyan nevek, mint a Chelsea, az Arsenal, a Liverpool, illetve az AC Milan és a Juventus.

A Manchester United példáját követve a Bayern és a Juventus is fontolgatja tőzsdei bevezetését a bevételi bázis szélesítése végett.

"A legmagasabbra sorolt nem európai klub az argentin Boca Juniors volt; a csapat 33,2 (13 milliárd forint) millió fontnak megfelelő bevétele a 31. helyhez volt elegendő" - írta a Reuters.

A vezető európai klubok bevételének fő forrása ma már nem a jegyeladás, hanem a televíziós közvetítések után járó jogdíj. Nemrégiben éppen ezek elosztásáról robbant ki vita az angol első osztály első osztálya, a Premier League és a Hivatásos Játékosok Szervezete között, s ez utóbbi sztrájkot is kilátásba helyezett a most következő hétvégi bajnoki fordulókra.

Később azonban sikerült egyezségre jutni, és a sztrájkot lefújták. A Manchester United részvénye péntek délben 2 pennys, 1,48 százalékos gyengüléssel 133,0 penny volt a londoni értéktőzsdén.

A legtöbb bevételt elkönyvelő labdarúgóklubok:
1. Manchester United (angol) 117 millió font
2. Real Madrid (spanyol) 103.8
3. Bayern München (német) 91.9
4. AC Milan (olasz) 89.7
5. Juventus (olasz) 88.8
6. Lazio (olasz) 79.3
7. Chelsea (angol) 76.8
8. FC Barcelona (spanyol) 75
9. Internazionale (olasz) 69
10. AS Roma (olasz) 64