Vágólapra másolva!
Úgy látszik, a Leeds Unitednek valóban nagy szüksége van Robbie Fowlerre, hiszen a leedsiek ezúttal a Chelsea-nek voltak képtelenek gólt rúgni a ligakupában, és ezzel január óta első hazai vereségüket szenvedték el. Szintén otthon kapott ki a második számú angol kupasorozatban az Aston Villa, mégpedig a másodosztályú Sheffield Wednesdaytől, míg a Blackburn Rovers otthon ütötte ki a Manchester Cityt, és jutott a legjobb nyolc közé.

A forduló rangadójának kikiáltott Leeds-Chelsea meccsen a két csapat korábbi párviadalainak megfelelően rengeteg volt a szabálytalanság, és több labdarúgót is hordágyon kellett levinni a pályáról.

Ebből a szempontból a Leeds járt rosszabbul, hiszen az amúgy sem valami bő játékoskeretből Dominic Matteo és Stephen McPhail is kidőlt a sorból (utóbbiba Slavisa Jokanovic szállt bele), míg a londoni csapatból Graeme le Saux-nak kellett idő előtt elhagynia a játékteret Alan Smith kíméletlen belépője nyomán. Ami az eredményt illeti, itt is a Leeds húzta a rövidebbet, mivel a vendégek izlandi támadója, Eidur Gudjohnsen kétszer is bevette Nigel Martyn hálóját. A Chelsea-t az utóbbi időben sok kritika érte a rengeteg döntetlen miatt, és a legutóbbi fordulóban saját szurkolóik fütyülték ki a csapatot, így ez a győzelem jobbkor nem is jöhetett volna a trénernek, Claudio Ranierinek.

A bajnokságban remeklő Aston Villa saját pályájukon szenvedtek váratlan vereséget a másodosztályú Sheffield Wednesdaytől. A mérkőzés egyetlen gólját az az Efan Ekoku szerezte, aki csereként állt be, és ezen a találkozón tért vissza hosszú sérülését követően. Egy másik másodosztályú együttes, a Manchester City viszont nem bírt a Blackburn Roversszel, igaz, dolgát alaposan megnehezített, hogy a belga Charleroi-tól nemrégiben szerződtetett Christian Negouai már a 26. Percben megkapta második sárga lapját, és innentől kezdve csak idő kérdése volt, hogy a hazaiak mikor használják ki emberelőnyöket. A Manchester trénere, Kevin Keegan a lefújást követően mindenesetre a bírót, Uriah Rennie-t okolta a vereségért. "Nem érdekel, hogy milyen büntetést kapok az FA-től, de a bíró nagyon rosszul vezette a meccset. Ha gondolja, odaadom neki a mérkőzés videofelvételét, és akkor majd meglátja, hogy katasztrofális volt. Nem is a mérkőzésről írjanak, hanem róla, úgyis ezt akarta" - ajánlotta a zsurnalisztáknak az egykori szövetségi kapitány.

Eredmények:

Aston Villa - Sheffield Wednesday 0-1
gól:
Ekoku (40.)

Blackburn Rovers - Manchester City 2-0
gól:
Johansson (44.), Johnson (89.)
kiállítva: Negouai (Manchester City, 26.)

Leeds United - Chelsea FC 0-2
gól:
Gudjohson (59., 80.)

Korábban: