Vágólapra másolva!
Erre is alig volt példa a magyar labdarúgásban: a szakma szinte kivétel nélkül kiáll Reszeli Soós István, a Sopron vezetőedzője mellett, akit a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága március 4-ig eltiltott minden labdarúgással való tevéknységtól, mindennek tetejébe pedig klubja is felfüggesztette munkaviszonyát. A Magyar Labdarúgóedzők Testülete úgy határozott, hogy Reszeli mellett demonstrálva, a hét végi fordulóban az NB I-es és NB I/B-s szakvezetők egyike sem ül le a kispadra, hanem állva irányítja csapatát.

Kedden megkeresésünkkor Reszeli Soós István megjegyezte, nagyon jólesett neki a kollégák kiállása, majd az egyébként a Magyar Labdarúgóedzők Testületének elnökségébe is beválasztott tréner röviden így folytatta: "Morális indokkal magyarázni az eltiltásomat, enyhén szólva is nevetséges. Nem csak azért mondom ezt, mert biztos vagyok az ártatlanságomban, hanem aki ismeri az erkölcsi közállapotokat, az az eset imeretében joggal kuncog magában, vagy akár hangosan is. Lehet,hogy sportszerűtlenül nyilvánultam meg, ezt el is fogadnám indoklásként, tetlegességről azonban szó sem lehetett. Az ügy komoly jogi kérdésket vet fel, amit a magam részéről nem is kivánok szó nélkül hagyni."

A trénerrel ezután abban maradtunk, hogy hamarosan egy vele készített, hosszabb lélegzetű interjút olvashatnak az [origo] látogatói, mi több, a közel jövőben a szerkesztőségünkbe várjuk a szakembert, akivel egy magadott időben élő kapcsolatot is létesíthetnek majd a futballbarátok. Reszelit ismerve biztos: egyetlen kényes kérdés elől sem fog elzárkózni.