Vágólapra másolva!
Felemás napjuk volt a magyar légiósoknak a német kupa második fordulójában, hiszen Lisztes Krisztián együttese, a Werder Bremen tizenegyesekkel kiesett a sorozatból, az MSV Mainz (Bódog Tamással) és a Hertha BSC (Dárdai Pállal) viszont továbbjutott, ráadásul berliniek győztes találatát az egykori pécsi középpályás szerezte.

A brémaiaknak mostanában meglehetősen jól megy a bajnokságban, ráadásul az elmúlt három évben kétszer is bejutottak a döntőben a kupában, így a harmadosztályú KFC Uerdingen ellen mindenképpen győzelmet vártak a Werder drukkerei.

A zöld-fehérek tulajdonképpen legjobb összeállításukban léptek pályára, egyedül Marco Bode hiányzott a megszokott kezdő tizenegyből, és a vendégek gyorsan meg is szerezték a vezetést Borowski révén. Ennek ellenére az első félidőben inkább a hazai gárda volt fölényben, és a helyzet a második játékrészben sem változott. Az uerdingeni egyenlítéshez azonban némi szerencse is kellett, mert a játékvezető egy erősen vitatható büntetőt ítélt a harmadosztályú gárdának, amit Schmuggle értékesített is. Mindez tíz perccel a rendes játékidő letelte előtt történt, és Lisztes ekkor már nem volt a pályán, mivel a 68. minutában lecserélték. A Werder mestere, Thomas Schaaf csak a hosszabbítás perceiben cserélte be Marco Bodét, ám lehet, hogy jobban járt volna, ha a kispadon hagyja, a rutinos játékos ugyanis a büntetőpárbajban hibázott. Ezt még elbírta volna a csapat, mert Frank Rost is kifogott egy tizenegyest, de Frank Verlaat a kapufát találta el a büntetőpontról, így a Werder már a második körben búcsúra kényszerült.

A Hertha BSC is alaposan megizzadt a Rot-Weiss Erfurt ellen, de a berliniek, ha nehezen is, de továbbjutottak. Király Gábor továbbra is csak a lelátóról figyelhette az eseményeket, Dárdai Pál pedig a kispadon kezdte a találkozót. A meccs nem is indulhatott volna jobban az élvonalbeli csapat számára, hiszen Stefan Beinlich már az első percben betalált, de a Hertha játékosai azt hitték, hogy ezzel már meg is nyerték a meccset, és kiengedtek. Az erfurtiak ezzel szemben mindent beleadtak, és megérdemelten egyenlítettek ki, sőt, a második félidőben akár nyerhettek is volna, de két perc alatt kétszer is a kapufát találták telibe. Dárdai a szünetben állt be, és a hosszabbítás első perceiben ismét megszerezte a vezetést a Herthának, de a berlinieknek további szerencsére volt szükségük a továbbjutáshoz, hiszen a hazai gárda nem sokkal a befejezés előtt ismét kapufát lőtt.

A nap egyetlen "másodosztályú" találkozóján a Bundesliga 2 listavezetője, az FSV Mainz az utolsó percben elért találattal gyűrte le a Greuther Fürthöt. A hazaiaknál Bódog Tamás nem lépett pályára.

Német kupa (második forduló):
Rot-Weiss Erfurt - Hertha BSC 1-2 hosszabbítás után
gól: Hebestreit (44.), ill. Beinlich (1.), Dárdai (92.)
KFC Uerdingen - Werder Bremen 1-1, tizenegyesekkel 4-3
gól: Schmugge (11-esből 80.), ill. Borowski (17.)
Arminia Bielefeld - Schalke 04 1-2
gól:
Wichniarek (57.), ill. Sand (24.), Möller (90.)
Hamburger SV - VfB Stuttgart 0-2
gól:
Seitz (41.), Ganea (58.)
VfL Wolfsburg - SpVgg Unterhaching 3-0
gól:
S. Müller (10.), Rische (63.), Plassnegger (89.)
FSV Mainz - Greuther Fürth 3-2
gól:
Thurk (44.), Kramny (47.), Babatz (90.), ill. Dworrak (16.), Ruman (87.)
kiállítva: Azuzi (Fürth, 41.)