Vágólapra másolva!
Egyelőre kitart eredeti álláspontja mellett Luis Felipe Scolari brazil szövetségi kapitány. A "selecao" szakvezetője ugyanis nem vetette még el a gondolatot, hogy Ronaldót is nevezze a jövő évi világbajnokságra, noha az Inter sztárja gyakorlatilag két éve nem lépett pályára komoly tétmérkőzésen.

Luis Felipe Scolari egyelőre számol Ronaldóval, bár úgy véli, ha nem javul a sztár sérülése, akkor felesleges kivinnie őt a jövő évi, koreai-japán közös rendezésű világbajnokságra: "Ha havonta 5-6 mérkőzést tud játszani, akkor kiviszem a vb-re. Ronaldo nélkülözhetetlen. Korlátok közé van most ugyan szorítva, de tudjuk kezelni a helyzetet. Továbbra is szerepel terveimben."

Scolari nyilatkozott a világbajnoki esélyekről és a csapatán belüli problémákról is. "Gondolkodom még Romario szerepeltetésén is, ha a kezdőcsapatba nevezem, akkor speciális taktikával kell pályára lépnünk. De ez nem azt jelenti, hogy nem veszem figyelembe. Mindenkinek egyforma esélye van a keretbe kerülésre" - mondta a kapitány.

"A világbajnokságig szeretnék 4-5 barátságos mérkőzést játszani brazil élcsapatok ellen. Meg kell találni a tökéletes taktikát, és gyakorolni kell a háromvédős játékot. De ehhez a csapatnak védőkre van szüksége, mert Roberto Carlos, Cafu vagy Serginho hiába világklasszis, a védekezéshez egyikük sem ért. Ami a csapatkapitányságot illeti: az én jelöltem Emerson, de természetesen Rivaldo is megkapja a lehetőséget, hogy karmesterként kipróbálja magát."

"A világbajnokság legnagyobb esélyese szerintem Franciaország és Argentína, ez a két válogatott játssza a legszebb futballt. De Brazília is biztos elődöntős lesz, csakúgy, mint Portugália. És megjegyezném, hogy Paraguay is rendkívül erős."

Pincési László