Vágólapra másolva!

Fotó: EPA
Paulo Sousát "kikapcsolták" honfitársai, itt Andrade gyötri

Prágában nagy várakozással tekintettek a Real Madrid elleni mérkőzésre, és különösen arra voltak kíváncsiak, hogy a Sparta remek védelme, amely az előző hat mérkőzésen mindössze három gólt kapott, mihez tud majd kezdeni a világ egyik leghatékonyabban támadó együttese ellen. A jól megszokott prágai kezdőtizenegy annyiban változott, hogy Zdenek Grygera helyett ezúttal Jan Flachbart kapott helyet a védelem jobb oldalán. Az első percekben a hazaiak igyekeztek letámadással megzavarni ellenfelüket, de ez csak ideig-óráig vezetett eredményre: a Real szép lassan átvette az irányítást, és a középpályára visszalépő Raúl segítségével létszámfölényt ért el a pálya középső harmadában. Igaz, a királyi gárda vezető találatához némi szerencse kellett, de teljesen megérdemelt volt, különösen, hogy nem sokkal később Fernando Morientes a felső kapufát találta telibe. Némileg váratlanul jött a prágaiak egyenlítő gólja, ami azonban bebizonyította, hogy a madridiaknál még mindig a védelem a leggyengébb csapatrész. A fiatal Fernando Pavón és a rutinos Fernando Hierro (vagyis a két középső védő) egyaránt nagyot hibázott. A bekapott találat azonban nem zavarta meg a spanyolokat, szinte azonnal ismét megszerezték a vezetést.

Fotó: EPA
Hasek és Casillas+Zidane, illetve a Sparta és a Real remek csatájából utóbbiak kerültek ki győztesen

A D csoportban csonka maradt a program, hiszen Torinóban a játékvezető úgy döntött: nemhogy az egyik kaputól a másikig, de még az orráig sem lát el az ember, így nincsen értelme annak, hogy a csapatok kifussanak a pályára. Ezzel mindkét egyesület egyet is értett, mint ahogyan abban is gyorsan megegyeztek, hogy a meccset egy héttel később, november 28-án játsszák le. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Juventusnak a Sampdoria, a Leverkusennek pedig a Bochum elleni kupameccsét kell elhalasztania, még sűrűbbé téve az így is rendkívül zsúfolt programjukat.

A kvartettben így egyedül a Deportivo-Arsenal találkozóra került sor, ahol tovább folytatódott az Ágyúsok katasztrofális idegenbeli szereplése: az angol együttes immár sorozatban hatodik idegenbeli mérkőzését veszítette el a Bajnokok Ligájában, ráadásul az elmúlt három szezonban összesen idegenben lejátszott tizenöt összecsapása közül mindössze négyet tudott megnyerni. Még szokatlanabb lehet az Arsenal hívei számára, hogy az elmúlt évtizedben egyik legbiztosabbnak tűnő csapatrész, a védelem az, amelyik igencsak gyengén muzsikál: hiába, az egykori megbonthatatlan védősor, a Dixon-Adams-Keown-Winterburn kvartettnek még mindig nem sikerült megtalálni az utódját. Pedig papíron most sem rossz az Arsenal hátsó alakzata, hiszen Sol Campbell és Ashley Cole angol válogatott, a rendszeresen jobbhátvédet játszó Lauren pedig a kameruni nemzeti tizenegy tagja, de az összhangot sehogyan sem sikerül megtalálni közöttük. Ráadásul ehhez még hozzájün, hogy a kapusposzton sem áll valami jól Arsene Wenger: a veterán David Seaman sérülése miatt hosszú időre kidőlt a sorból, helyettese, a nyáron igazolt, és ugyancsak válogatott kerettag Richard Wright pedig meglehetősen bizonytalan, ráadásul most ő is megsérült.

Fotó: Reuters
Makaay kirobbanó formában
hol pedig Diego Tristánt küldi pályára

C csoport

Sparta Praha - Real Madrid 2-3 (1-2)
November 21., Prága, Letná-stadion, 19 156 néző, vezette: Braschi (olasz)
Sparta Praha: Cech - Flachbart, Hübschmann, J. Novotny, Labant - Sionko, M. Hasek (Sloncik 71.), Jarosík, Michalík (Zelenka 52.) - Hartig(Papousek 78.), Kincl. Edző: Hrebík.
Real Madrid: Casillas - Míchel Salgado, Pavón, Hierro, Roberto Carlos - Figo (Guti 89.), Makelele, Iván Helguera, Zidane, Raúl - Morientes (McManaman 85.). Edző: Del Bosque.
gól: Michalík (30.), Sionko (72.), ill. Zidane (20.), Morientes (36., 74.)

Panathinaikosz - FC Porto 0-0
November 21., Athén, Aposztolasz Nikolaidisz-stadion, 17 200 néző, vezette: Poll (angol)
Panathinaikosz: Nikopolidisz - Szeitaridisz, Kirgiakosz, Henriksen, Fisszasz - Michaelsen (Liberopulosz 70.), Paulo Sousa (Kolkka 80.), Karagunisz, Basszinasz - Konsztantinu, Olisadebe (Vlaovic 80.). Edző: Kirasztasz.
Porto: Paolo Santos - Ibarra, Ricardo Carvalho, Jorge Andrade, Mário Silva - Capucho, Paredes, Deco, Costinha (Rubens Júnior 90.), Clayton (Söderström, 78.) - Pena (Ricardo Silva, 88.). Edző: Machado.
sárga lap: Paredes, Costinha, Pena, Paulo Santos

D csoport

RC Deportivo - Arsenal FC 2-0 (2-0)
November 21., A Coruna, Riazor-stadion, 32 000 néző, vezette: Hauge (norvég)
Deportivo: Molina - Romero, Najbet, Donato, Scaloni - Víctor, Mauro Silva, Valerón (Djalminha, 73.), Emerson - Makaay (Pandiani, 49.), Diego Tristán (Amavisca, 29.). Edző: Irureta.
Arsenal: Wright (Taylor, 46.) - Ash. Cole, Upson, S. Campbell, Lauren - Ljungberg, Vieira, Pires, Van Bronckhorst (Edú 78.) - Wiltord (Kanu 73.), Henry. Edző: Wenger.
gól: Makaay (9.), Diego Tristán (25.)
sárga lap: Víctor, Henry, Lauren, Upson

Ajánlat: