Vágólapra másolva!

Patrick Kluivert a tapasztaltak miatt óvatos az esélyeket illetően: "Mi mindig a győzelemre koncentrálunk, de most azt mondom, a legfontosabb, hogy az idegenbeli meccsen ne veszítsünk, aztán otthon nyerjünk."

A spanyol lapvélemények érdekesebbek a csatár nyilatkozatánál. A Marca szerint nagyon sok függ Rivaldo játékától, nagyrészt ő a katalán sikerek záloga. A lap megemlíti, lehet, hogy lecsupaszítva a találkozó a brazil és Owen különmeccse lesz. Az angol 17 gólt lőtt legutóbbi 17 hivatalos mérkőzésén, míg Rivaldo 10 találkozón 9 gólos.

Az AS a következőképpen véli: "Ez a mérkőzés Gerard Houllier és Carles Rexach párbeszéde lesz. A spanyolnak az mindenképpen előnye, hogy a pálya széléről tud reagálni az eseményekre, míg a francia csak lélekben lesz tanítványaival - igaz, műtétje óta először tegnap megjelent a futballisták körében, akik kitörő ovációval fogadták. A lap úgy véli, a Liverpool ereje a kiismerhetetlen játékában rejlik.

Az El Mundo azt emeli ki, hogy Rexach csapata vélhetően harapós kedvében lesz, mert rendkívül fontos, hogy a BL második körében hogyan kezd a gárda. Egy esetleges siker mindent megalapozhat.

Az El Pais nem kertel: "A Barca Európa jelenleg legerősebb klubjával találkozik. A mai Liverpool bármelyik együttest legyőzi. A Barca már találkozott a közelmúltban az angolokkal, tehát van tapasztalata, tény ugyanakkor, hogy ez már egy másik Barcelona."

Az angol The Times szerint a két együttes találkozója több annál, mint két európai nagycsapat - ha nem a két legnagyobb - találkozója, tulajdonképpen két világnézet találkozik, a két klub futballról alkotott filozófiája."

A The Sport Telegraph állítja, a Liverpoolnak ma kiválóan kell védekeznie, különösen a Rivaldo-Carragher és a Saviola-Hyypia párharcok lehetnek döntőek, de a támadószellemű Kluivert, Overmars, Luis Enrique triótól is tartania kell az angoloknak, valamint nem szabad megfeledkezni arról, hogy a középpályán olyan hasznos futballistái vannak az ellenfélnek, mint Cocu vagy Xavi.

Thury Gábor