Vágólapra másolva!
Elküldte a jelentkezését az MLSZ a 2008-as Európa-bajnokság rendezésére. Az UEFA november végén, december elején juttatja el az érdekelt szövetségekhez a pályázati feltételeket. Oroszország tegnap közölte, hogy mégsem kandidál, de így is igen erős mezőny indul, érdekes módon többségben vannak a közös pályázatok.

Ma jár le az előzetes jelentkezés határideje, de a magyar futballszövetség már több mint egy hete értesítette szándékáról az UEFA-t. Ennek a levélváltásnak - mert azóta már nyugtázta az európai szövetség a budapesti érdeklődést - leginkább a nyilvántartásba vétel az értelme, és az, hogy tudni lehessen, kinek kell elküldeni a pályázati feltételeket.

Ezt a terjedelmesebb dokumentumot néhány hét múlva kapják meg a pályázók. Akinek még akkor sem megy el a kedve, annak február 28-áig kell hivatalosan megerősítenie pályázati szándékát. A feltételekben le lesz írva, hogy mi az, ami nélkül elképzelhetetlen a jelentkezés. Az elmúlt idők tapasztalatai szerint szükséges több, 30 ezres stadion, illetve az elődöntőkre negyvenezrest, a döntőre ötvenezrest kell tervezni, s előírás lesz minden bizonnyal, hogy valamennyi aréna legalább kétharmad részben be legyen fedve. Ezenkívül kell még kormánygarancia a szükséges infrastrukturális beruházásokra, hiszen az UEFA megkéri a pontos adatokat a szállodai férőhelyekről, az úthálózatról és a közlekedésről.

A magyar pályázati bizottság projektmenedzserétől, Huszár Istvántól megtudtuk, hogy nyolc stadion lesz a pályázatban, de hogy melyek ezek, arról még nincs döntés. A kész pályázati anyagot május 30-ig kell elküldeni, az UEFA jövő decemberben választja ki a 2008-as házigazdát.

Hogy mennyibe kerülne egy magyarországi futball Eb, arról még nincsenek pontos adatok. Deutsch Tamás sportminiszter októberben azt mondta, hogy a becslések szerint - a szükséges infrastrukturális beruházásokkal együtt, de a Népstadion felújítása nélkül - százmilliárd forintos kiadásra lehet számítani.

Nagyon erős mezőnyben indul az MLSZ, érdekes, hogy már többségben vannak a közös pályázatok. A négy skandináv állam mellett együtt jelentkeznek a svájciak és az osztrákok, valamint a görögök és a törökök, a horvát-bosnyák együttműködésről pedig a napokban írták alá a megállapodást. A magyaron kívül szóló pályázatot nyújt be valószínűleg még Skócia. Orosz tervekről is lehetett hallani, de Moszkvában tegnap hozták nyilvánosságra, hogy mégsem jelentkeznek. A Reuters értesülései szerint azért nem, mert nincs meg a szükséges kormánygarancia. Anélkül pedig nem megy.