Vágólapra másolva!
Az olasz futball történetének első élvonalbeli veronai városi rangadója, az újonc létére listavezető Chievo és az 1985-ös bajnok, most hetedik helyezett Hellas Verona csatája a felfokozott várakozásnak megfelelő színvonalat hozott.

A két klub közös otthonában, a Marcantonio Bentegodi stadionban negyvenkétezer néző zsúfolódott, a derbire egy hónapja nem lehetett jegyet kapni, csak az űzérektől, nyolcszoros pénzért. A város históriájának első rangadóját 1994. december 12-én rendezték (1-1) - még a Serie B-ben. A másodosztályban játszották a további hét meccset (a legutóbbit 1999. május 16-án 2-0-ra nyerte a Chievo), s a mérleg abszolút egál: 3-3 győzelem, 2 döntetlen, 9-9-es gólkülönbség.

A várakozásra jellemző, hogy Veronában ezt a csatát minősítették a csúcspontnak azóta, hogy a dán Elkjaer-Larsennel és a német Briegellel megerősített Hellas 1985-ben elcsente a scudettót Maradona Napolija és Platini Juventusa elől. S a meccs megfelelt a mércének: volt harminc méteres passz után a tizenhatos sarkáról, Van Basten-módra kapásból kapuba ívelt csodagól (Eriberto, 33. perc, 0-1), volt két percen belül két tizenegyes (az elsőt Seric kezezése után a "chievói" Corini, a választ Mutu felvágása nyomán Oddo lőtte - 1-2), volt fegyelmezetlenségből eredő kiállítás (Marazzina, 59. perc), volt szerencsétlen öngól (Lanna, 71. perc, 2-2) és volt első látásra lesgyanús, sután meglőtt, mégis mindent eldöntő gól (Camoranesi, 74. perc, 3-2).

A lefújás után a Hellas edzője, Alberto Malesani - aki tősgyökeres veronaiként első szakmai sikerét a Chievóval érte el, amikor a kerületieket hét éve a Serie B-be segítette - örömében tiszteletkört futott. S még az idén másodszor kikapó - mindkétszer 2-0-ás vezetésről, 2-3-ra - listavezető szurkolói sem ócsárolták. A legnagyobb nézőtéri zrikaként egyébként a chievóiak madzagokon kék és sárga plüss játékszamarakat röptettek a levegőben, utalva arra, hogy a Hellas játékosai még tavasszal is azt tartották: a Chievo akkor jut fel a Serie A-ba, ha repülnek a szamarak.

A Chievo vezetői azonban nem nyelték le ilyen könnyen a békát, a meccs után kritizálták Malesani érzelemnyilvánításának módját. A Chievo után a Fiorentinát és a Parmát is megjárt edző azonban visszautasította a kritikát:

"Elegem van ebből. Unom már, hogy Olaszországban elítélik azt, aki szabadon, spontánul engedi szabadjára az érzelmeit. Amikor a Parmánál voltam, azt mondták, még vadabb voltam. Szerintem csak spontán. Profiként viselkedtem a meccs folyamán mindvégig, csak a lefújás után engedtem utat az érzelmeimnek. Mit csináltam rosszul? Tiszta vicc, hogy a játékosoktól az edzőkig mindenkit azonos formájúra akarnak alakítani, mintha valamennyien műanyagból lennénk. Az olasz futball problémáját a hivatalnokok, főnökök és menedzserek minősége jelenti."

Luigi Del Neri, a "szenvedő fél", a Chievo edzője ennyit jegyzett meg:

"Ő ilyen, ráadásul engedélyt kért tőlem arra, hogy így ünnepelhessen, ha az ő csapata nyer..."

Ezt Malesani is elismerte:

"Tényleg így volt, megmondtam Giginek, hogy a Verona szurkolóival a lelátó előtt akarok ünnepelni, ha nyerünk. Senki sem értheti, mit jelent számomra ez a győzelem. Veronai vagyok, minden egyes nézőt, aki az első sorban állva izgulta végig nagy győzelmünket, személyesen ismerek gyerekkorom óta. Ez a meccs többet jelentett számomra, mint a Bajnokok Ligája-döntő. Szerintem az élvezet és a boldogság ugyanolyan fontos része a futballnak, mint a futás és a lövés."

Volt, aki Malesani pártját fogta, volt, aki őt bírálta az olasz futball számos főszereplője közül. Alessandro Costacurta, az AC Milan futballistája, akit kiállítottak a Piacenza ellen vasárnap, például így vélekedett:

"Szabad országban élünk, ahol szólásszabadság van. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy kinyilvánítsa az érzelmeit és a véleményét."

A Juventus edzője, Marcello Lippi azonban élesen bírálta Malesani látványos kirohanását, noha két nappal korábban éppen ő volt az, aki volt játékosát, az olasz futball másik szabad szellemét, Roberto Baggiót kritizálta nyíltan egy-két keresetlen szóval.