Vágólapra másolva!
A Leeds United vasárnap akár hárompontos előnyt is szerezhetett volna a Premier League élén, ám a Sunderland otthonában némi meglepetésre sima, 2-0-s vereséget szenvedett. A hazaiak második találatát az a Kevin Phillips szerezte, aki két éve még gólkirály volt Angliában, és most is ott van a válogatott bővebb keretében.

Fotó: Reuters
A raktárosból lett gólkirály

A rá következő idényben valamivel többet játszott, és ez a góljainak számán is meglátszott, hiszen tizenegy alkalommal vette be az ellenfelek hálóját. Az 1996-97-es bajnokságban viszont megint kevesebb bizonyítási lehetőséget kapott, mert csak tizenhat alkalommal küldték a pályára, és így csak négy gólig jutott. Ennek ellenére voltak ajánlatai más csapatoktól 1997 nyarán. A leginkább az Ipswich Town és a Sunderland szerette volna megszerezni. Phillips először az Ipswichet választotta, ám a klub nem tudott annyit fizetni érte, amennyit a Watford szeretett volna kapni, így végül a Sunderland játékosa lett. A sunderlandiek háromszázezer fontot pengettek ki érte, és hogy ez milyen remek befektetésnek bizonyult, az igen hamar kiderült.

Phillips ugyanis az első szezonjában új csapatában megdöntötte a klubrekordot, ami az egy idényben lőtt gólok számát illeti. Nem kevesebb, mint huszonkilenc bajnoki találatot szerzett. A csapat kiharcolta az osztályozó lehetőségét, de hiába szerzett Phillips ott is két gólt, a fináléban tizenegyesekkel elbuktak a Charlton Athletic ellen. Ezt követően azonban végre sikerült elérni azt, amit korábban nem: a csapat megnyerte a Division One küzdelmeit. Phillips akkor "mindössze" huszonkét találatot szerzett, aminek eredményeképpen Kevin Keegan behívta őt a nagyválogatottba, és éppen Budapesten húzhatta fel először a címeres mezt. A Premiere League-ben sem illetődött meg, hiszen első idényében futószalagon gyártotta a gólokat, és végül 30 találattal gólkirályi címet szerzett. A legutóbbi bajnokságban már kevésbé ment neki a játék, de így is 13-szor vette be az ellenfelek hálóját, a jelenlegi pontvadászatban pedig a Leeds ellen már a hatodik találatát szerezte.

Ajánlat:

Korábban: