Vágólapra másolva!
Ottmar Hitzfeld szerint a labdarúgó Bundesligában szereplő csapatoknak meg kellene egyezniük arról, hogy a következő idénytől minden mérkőzésre legalább kilenc német játékost neveznek.

A Bajnokok Ligája-győztes és bajnoki címvédő Bayern München vezetőedzője úgy véli, csak így lehet eredményesen segíteni az utánpótlásnevelést.

A válogatott azért szerepelt az utóbbi időben a vártnál gyengébben és kényszerült világbajnoki pótselejtezőre, mert a Bundesligában egyre kevesebb a német játékos. Tudom, hogy nem lehet szabályban rögzíteni az idegenlégiósok számának korlátozását.

"Úgy gondolom azonban, hogy a sikeres 2006-os világbajnoki szereplésre már most el kell kezdeni a felkészülést és ez egy ésszerű lépés lenne."

Hitzfeld biztos benne, hogy a kluboknak nem okozhat komoly gondot az átállás. "Egy 19-20 éves tehetséges német játékos szerződtetése nem kerül többe, mint egy idősebb külföldi leigazolása. Nem kérek lehetetlent, a meccsekre 18 futballistát lehet nevezni, talán megoldható, hogy kilencnél ne legyen több külföldi. A gyakorlatban ez minden további nélkül megvalósítható, csak a felfogáson kell változtatni.

A tréner hozzátette: "a Bayern München szeretne jó példát mutatni, mostantól igyekszik kizárólag németeket szerződtetni és a mérkőzéseken is egyre több játéklehetőséget biztosítani számukra."

A következő idénytől Münchenben folytatja pályafutását Sebastian Deisler, a Hertha BSC középpályása és folynak a tárgyalások Michael Ballack (Bayer Leverkusen) - egyes lapértesülések szerint már vele is megegyeztek - és Sebastian Kehl (SC Freiburg) megszerzéséről.

Korábban: