Vágólapra másolva!
Az Olympique Marseille-nek nem nagyon megy, az utóbbi időben, a csapat a legutóbbi idényben kis híján kiesett a legjobbak közül, és a jelenlegi pontvadászatban sem áll sokkal jobban. A Monaco elleni bajnokin a vereségtől a csapatot az elefántcsontparti támadó, Bakayoko mentette meg, akinek ez már a negyedik találata volt a szezonban.

Erre már Franciaországban is felfigyeltek, és az élvonalban szereplő SC Montpellier igazolta le. A francia első osztályban 1995. augusztus 29-én mutatkozott be a Nice ellen, ám első idényében nem sikerült betalálnia, bár 14 alkalommal lépett pályára. A következő szezonban azonban már szeptemberben gólt szerzett, a Le Havre ellen, és a bajnokság folyamán ezt további 12 alkalommal ismételte meg. Az 1997-98-as szezonban nem volt képes ilyen jó teljesítményre, csak hét gólig jutott, de az ezt követő pontvadászat remekül kezdődött a számára: első hét meccsén négyszer volt eredményes, és ennek köszönhetően az angol Everton szerződtette. Angliában éppen a Liverpool elleni derbin mutatkozott be, de a brit kaland nem sikerült valami jól a számára, hiszen csak négy alkalommal vette be az ellenfelek hálóját, és a bajnokság végén el is köszöntek tőle. Bakayoko visszatért Franciaországba, mégpedig az Olympique Marseille-be, ahol azonban többnyire csak csere volt. Ennek ellenére az 1999-2000-es pontvadászatban nyolc gólig jutott, és 1999-ben Afrika harmadik legjobb játékosának szavazták meg. A legutóbbi bajnokságban azonban csak három gólt szerzett. Ezt a jelenlegi idényben máris sikerült megjavítania.

A francia bajnokság pénteki mérkőzésén a Monaco és a Marseille mérkőzött egymással, a kérdés pedig az volt, hogy melyik együttes tud elszakadni a kiesési zónától, és melyik zuhan vissza a tabella alsó régióiba. Nos, a kérdés megválaszolatlan maradt, hiszen a találkozó végeredménye 1-1-es eldöntetlen lett, ami tulajdonképpen egyik gárdának sem igazán jó.

A monte-carlói II. Louis-stadionban a szokásosnál sokkal több néző foglalt helyet, ám a meccsre kíváncsi 16 ezer néző többsége a vendégeknek szurkolt. Köztük volt a francia válogatott középhátvédje, Marcel Desailly is, aki sérülése miatt nem játszhat a hét végén klubcsapatában, az angol Chelsea-ben. Némi meglepetésre szintén csak a nézők között volt a Monaco csatára, Oliver Bierhoff, akit Didier Deschamps, a nagyhercegségbeli csapat trénere még a kispadra sem ültetett le. Shabani Nonda csatártársa így a horvát származású David Prso volt, aki azonban nem sok vizet zavart, akárcsak a teljes hazai gárda, a meccset ugyanis a vendégek irányították. Az első félidőben azonban nem született gól, és a második játékrészben némi meglepetésre a Monaco szerezte meg a vezetést: a bíró szerint ugyanis Nondát szabálytalanul szerelték a tizenhatoson belül, és a büntetőt maga a sértett értékesítette. A vendégek erre még jobban beleerősítettek, és bár a brazil Fernandao még kihagyta nagy helyzetét, pár perccel később remekül ugratta ki a csereként beállt Bakayokót, aki kiegyenlítette az állást. Az utolsó húsz percben már csak a Marseille volt a pályán, a Monaco pedig kétségbeesetten védekezett (ebben az időszakban a hazaiak három sárga lapot is kaptak), újabb gól azonban nem született, maradt tehát a döntetlen, amivel egyik csapat sem lépett sokat előre.

AS Monaco - Olympique Marseille 1-1 (0-0)
gól:
Nonda (54., 11-esből), illetve Bakayoko (70.)

Korábban:

November 16., a nap játékosa: Davor Suker (1860 München)

Ajánlat:

A francia bajnokság állása