Vágólapra másolva!
A Spanyol Labdarúgó-szövetségben elkészítették a Király-kupa harmadik fordulójának sorsolását, és a versenyben maradt 11 élvonalbeli együttes mindegyikének idegenben kell majd pályára lépnie a legjobb tizenhatba kerülésért. A november 28-án megrendezésre kerülő találkozókon különösen nehéz feladata lesz a Celta Vigónak, amely a nemrégiben még az első osztályban játszó Salamancával meccsel majd, a Real Madridnak pedig ismét a Kanári-szigetekre kell látogatnia.

A királyi gárda az előző körben a Pajara Playas Jandia nevű harmadosztályú együttessel mérte össze erejét, és sima, 4-0-s győzelmet aratott, ám ennek ellenére Madridban nem örültek annak, hogy ismét a közismert üdülőhelyre kell utazniuk - talán éppen azért, mert nem kikapcsolódni mennek. Ellenfelük a szintén harmadosztályú Lanzarote lesz, és Emilio Butragueno, az egykori világklasszis szerint, aki jelenleg a Real szakmai vezetésében dolgozik, a lehető legnehezebb ellenfelek egyikét kapták. "Sokat kell utaznunk, amíg eljutunk az ellenfél pályájára, amely ráadásul műfüves, ami szokatlan lesz a számunkra. Persze nem képviselnek túl nagy játékerőt, vagyis simán tovább kell jutnunk, de azért jobban örültünk volna a Toledónak, mert az közelebb van" - fejtette ki a Keselyű. Úgy látszik, már elfeledkezett róla, hogy tavaly éppen a Toledo verte ki a Realt a kupából.

A Barcát búcsúztató Figueres ismét otthon szerepel majd, és megint egy élvonalbeli csapat ellen, hiszen az Osasunát fogadja, vagyis tovább folytathatja az "óriásölést", míg az RC Deportivo a Cultural Leonesa otthonába látogat majd. A sorsolás azonban még mindig nem végleges, hiszen a Valencia fellebbezésének ügyében még mindig nem született végleges döntés. A Valencia együttese a Novelda elleni találkozón az utolsó percekben öt, EU-n kívüli futballistát szerepeltetett a megengedett négy helyett, és ezért kizárták a kupából. Ha a fellebezésnek helyt adnak, és mégis a Valencia megy tovább, akkor az egész sorsolást újra kell rendezni, hiszen a kiemelés szerint ebben a szakaszban két élvonalbeli csapat még nem találkozhat. Márpedig a Novelda ellenfele a Las Palmas lenne.

A harmadik forduló párosítása: Lanzarote-Real Madrid, Cultural Leonesa-RC Deportivo, UD Salamanca-Celta Vigo, Racing Ferrol-Real Valladolid, Sporting Gijón-Deportivo Alavés, Figueres-Osasuna, Lleida-Nastic, Logrones-Hospitalet, Toledo-Athletic Bilbao, Albacete-Rayo Vallecano, Levante-Villarreal, Murcia-Málaga, Córdoba-Jaen, Ceuta-RCD Mallorca, Badajóz-Recreativo Huelva, Novelda-UD Las Palmas.

Korábban:

Harmadosztályú Barca-bukta