Vágólapra másolva!
Pár héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy az FC Barcelona feledtetni tudja a legutóbbi idény gyengébb szereplését, hiszen a katalánok a bajnokságban is jól álltak, és a Bajnokok Ligájában is bejutottak a legjobb 16 közé. Pár nap alatt azonban nagyot fordult a világ a Barcánál: a hét végi, Real Madrid elleni vereséget még meg lehetett magyarázni, azt azonban már aligha, hogy a csapat a harmadik vonalban szereplő Figueres ellen kiesett a Spanyol Kupából.

A Copa del Rey, azaz a Király Kupa küzdelmeiben a legjobb 16 közé kerülésért léptek pályára a csapatok a héten, és a Barcától mindenki biztos továbbjutást várt a harmadik vonalban szereplő Figueres ellen, még akkor is, hogy ha a katalánoktól több sztár is hiányzott nemzetközi kötelezettsége miatt.

Az alapcsapatból azért így is ott volt a kezdőben Puyol, Patrik Andersson, Xavi, Overmars, Geovanni és Saviola is, ám a harmadosztályú együttes így is megoldhatatlan problémát jelentett a sztáralakulatnak. A rendes játékidőben nem született gól, és a tízezer néző legnagyobb örömére a hosszabbítás első perceiben a hazai csapat csatára, Kali Garrido volt eredményes. Újabb gól már nem született, így a Figueres, amely a nyolcadik helyen áll a spanyol harmadosztályban - öt pozícióval a Barcelona B csapata mögött -, kiverte a katalánokat, akikkel először fordult elő, hogy egy Segunda B-s csapat ellen kényszerültek búcsúra a kupában.

A szerdán pályára lépő másik három élvonalbeli együttes is alaposan megizzadt, de nekik legalább sikerült továbbjutniuk. A Deportivo a Marinót ütötte ki, igaz, az első osztályú együttes dolgát kissé megkönnyítette, hogy a hazaiaktól a meccs folyamán két játékost is kiállítottak. A Deportivo Alavés és az Osasuna egyaránt az utolsó percekben szerezte meg a győztes találatot alacsonyabb osztályú ellenfelével szemben. A Spanyol Kupából "másfél forduló" alatt a Barcával együtt már nyolc élvonalbeli csapat búcsúzott: a Sevilla, az Espanyol, a Real Sociedad, a Real Zaragoza, a Real Betis, a Tenerife és a Valencia.

A második forduló eredményei:
Marino - RC Deportivo 1-4
gól: Ramón (13.), ill. César (37.), Pandiani (39., 54.), Víctor (43.)

Gramamet - Osasuna 1-2
gól: Raúl (38.), ill. Palacios (45.), Sabino (89.)

Compostela - Deportivo Alavés 1-2
gól: Rodri (33.), ill. Iván Alonso (21.), Turiel (93.)

Figueres - FC Barcelona 1-0, hosszabbítás után
gól : Kali Garrido (91.)

Korábban:

Figo góllal ünnepelte születésnapját