Vágólapra másolva!
Ilyen meccsek után nem finnyás az ember! Egy jó iramú bajnoki mérkőzés után ne foglalkozzunk azzal, hogy időnként elpattant a labda a játékosoktól, s azzal sem, hogy a játékvezető, Megyebíró bizony elég furcsa felfogásban vezette a találkozót. Értékeljük inkább azt, hogy a székesfehérvári szurkolók végre csapatuk mellé álltak, újra tömegesen látogattak ki a Sóstói stadionba, a Fradi elleni mérkőzésre, s ne feledkezzünk meg a gólokról sem.

A 2-2-re végződött találkozó összes találata gyönyörű volt, még abban is volt valami szép, ahogyan a technikás Komódi László, a Vidi hetese értékesítette csapata büntetőjét. A Videoton második góljának szerzője egyébiránt a rangadó ellentmondásos egyénisége volt.

- Ellentétes félidőket láthattunk. Az elsőben a Vidi, a másodikban a Fradi volt a jobb. Tőled pedig elég sok függött a pályán. Te is így értékeled?
- Úgy fogalmaznék, hogy ez a Vidi már 60 percig jó. Utána van olyan, hogy behúzódunk, vagy tartjuk az előnyt, mert elfáradunk. Nem csak én, hanem a fiatalok is. Ha az első félidőben két gólos előnyt szerzünk, akkor nyerünk. Nekem is jobban ment a játék az első részben. A másodikban a Fradi kockáztatott, támadó szellemű játékost cserélt be, s tulajdonképpen ezzel érte el a döntetlent.

- Várhidi Péter is cserélt. Ő rosszat húzott?
- Egyáltalán nem, csak éppen a csere után egy perccel gólt kaptunk, s Terjéken kívül ekkor már nem volt több csatár a pályán. De Péter kénytelen volt cserélni, mert nagyon ránk jött az ellenfél. Aztán pechesen alakultak a dolgok.

- Azért rúgtad te a tizenegyest, s nem Pomper, mert ő korábban az Újpest ellen hibázott?
- Várhidi úgy jelölte ki, vagy én vagy Pomper álljunk oda. Újpesten velem szemben szabálytalankodtak, s én úgy tartom, hogy a sértett ne lője a büntetőt, ezért Pomper Tibi rúgta, de elhibázta. Most mondtam neki, hagyja nyugodtan, belövöm.

- Nem csak saját csapattársaidnak szóltál oda, de az ellenfélnek is. Kristonnal és Zomborival elég sokat pereltél.
- Zalánnal jó a kapcsolatom, de ő játék közben kiborul. Próbáltam lehiggasztani, mert ilyenkor hajlamos meggondolatlan dolgokat tenni. Kristonnal akkor vesztem össze, amikor Hrutka a megsérült, de mi hoztuk a labdát, éppen Terjéket futatták, aki nem látta a földön fekvő fradistát. Lipcsei játék közben a kezével jelezte, hogy Terjék álljon meg. Mi is szóltunk, hogy rúgja ki a labdát, de nem hallotta. Kriston viszont megharagudott Terjékre, pedig a bíró feladata megállítani a játékot. Kriston a vita után még hátulról le is köpte Lalit, persze, hogy odaszóltam neki.

- Várhidi szerint olyan játékos egyenlített, akinek nem lett volna szabad a pályán tartózkodnia. Mi erről a véleményed?
- Nyilvánvalóan Lipcsei Petiről van szó. Ami azt illeti, a jogosan sárga lapot ér ő tizenegyes után Szalait is belegyalulta a fűbe. Nem biztos, hogy Petinek végig a pályán kellett volna maradnia.

- Meddig juthat ez a Vidi?
- Ez csak a rajtunk múlik. Sikerre éhes a csapat. A realitás ugyan az első hat hely valamelyike, de én nem lennék meglepve, ha előbb végeznénk. Mondjuk ott, ahol most állunk...

Thury Gábor