Vágólapra másolva!
A Haladás vasárnap ebédidőben a Dunaújváros vendégeként lép pályára. Flavio Pim, Fred, Takács Béla sérülés, Filipovic és Nagy Gábor pedig eltiltás miatt nem léphet pályára Egervári Sándor csapata ellen.

A szombathelyi hiányzók listája tehát megint gyarapodni kezdett, igaz, ez esetben jegyezzük meg, hogy hosszú hetek kihagyása után egy félidőnyi játékot vélhetően vállalni tud az irányító Somfalvi Csaba.

A vasárnapi meccsen várhatóan a Takács Tamás - Kaj (Tóth P.), Czeglédy, Juhász, Leandro, - Japa, Horváth A., Némethy, Halmosi, - Preisinger, Nagy L. (Arnon) összeállítású gárda kezdi majd a mérkőzést.

"A csapat nyolc nap alatt három bajnoki meccset játszott. Azt hiszem, valamennyi összecsapáson jó produkcióval rukkoltunk elő, mondom ezt annak ellenére, hogy nem sikerült újabb győzelmet begyűjtenünk. Az elmúlt héten nyújtott teljesítmények mindenképpen jót tettek a játékosok önbizalmának" - így a szombathelyiek vezetőedzője, Keszei Ferenc, aki az elmúlt napokban a Dunaferr elleni mérkőzésekről beszélt játékosainak.

A Dunaferr különösen otthonában veszélyes ellenfél, a pontjainak többségét szurkolói előtt szerezte. Figyelni kell a piros-fehérek szélső védőire, hiszen gyakran kapcsolódnak be a támadójátékba. A találkozó kulcskérdése Keszei szerint azonban az lehet, hogy a gólkirály-jelölt Tököli Attilát mennyire sikerül "levenni" a pályáról.

Unger Tamás