Vágólapra másolva!

Az A csoport két legnagyobb esélyese jól ismeri egymást, hiszen a Bayern München és a Manchester United az elmúlt három szezonban többször is találkozott egymással. Legemlékezetesebb összecsapásuk természetesen az 1999-es BL-döntő volt, ahol a Vörös Ördögök az utolsó percekben fordítottak, de ezen kívül ugyanezen szezon csoportmérkőzésein, illetve a legutóbbi idényben a negyeddöntőben is megmérkőztek egymással.

Érdekesség, hogy ezen találkozók közül a MU csak a döntőt tudta megnyerni, a legutóbbi két találkozón viszont egyaránt a bajorok diadalmaskodtak. Persze most még nem lesz olyan nagy tétje az egymás elleni összecsapásaiknak, hiszen még nem az egyenes kieséses szakaszban futottak össze, de a rivális elleni győzelem nagy lépést jelentene a továbbjutás felé. Mindenesetre komoly meglepetést okozna, ha nem ez a két együttes lépne tovább, még akkor is, ha az előző körben a Nantes és a Boavista is bebizonyította, hogy képes váratlan eredmények elérésére.

A csoportmérkőzések első fázisában ugyanis ez a két gárda okozta talán a legnagyobb szenzációt azzal, hogy továbbjutott a legjobb 16 közé. A Boavista együttese emellett ráadásul hazája bajnokságában is jól szerepel, a Nantes viszont címvédőként egyelőre az utolsó helyen pironkodik a francia pontvadászatban, és kérdés, hogy a Kanárik számára melyik sorozat a fontosabb. A BL-ben ugyanis jelentős pénzösszegekhez lehet jutni, de nem sokat érnek vele, ha a klub közben kiesik hazája élvonalából. További érdekesség még, hogy az egyetlen csoport, ahol valóban bajnokcsapatok találkoznak...

Esély a továbbjutásra: Bayern München 70%, Manchester United 70%, FC Nantes 30%, Boavista 30%.

A B jelű kvartettben három, a végső győzelemre is esélyes gárda került, hiszen az FC Barcelona, a Liverpool és az AS Roma is képvisel olyan játékerőt, hogy akár májusban is versenyben legyen a trófeáért.

Az angol gárda mindenesetre nagy önbizalommal várhatja a mérkőzéseket, hiszen ellenfelei közül kettővel is megmérkőzött az előző UEFA-kupában, és a nyolcaddöntőben az AS Romát, az elődöntőben pedig a Barcát búcsúztatta. Igaz, a rómaiak akkor inkább a bajnokságra koncentráltak, és erősen tartalékosan léptek pályára, ráadásul az Anfield Roadon csak egy máig vitatott bírói döntés vette el tőlük a hosszabbítás lehetőségét. A Farkasok most minden bizonnyal nagyobb erőfeszítést fejtenek majd ki, hiszen kimondott céljuk a BL megnyerése, igaz, ugyanez áll a Barcára és a Liverpoolra is.

Mindkét együttes elhódította már korábban a legrangosabb európai trófeát, és az elvárás most is ugyanez mind Barcelonában, mind Liverpoolban. Az ilyen "nagyágyúk" mellett a török Galatasaraynak kevesebb az esélye, de ha az isztambuliak valószínűleg nem is jutnak majd tovább, sorsdöntő lesz, hogy melyik ellenfelüktől tudnak majd pontokat rabolni.

Esély a továbbjutásra: FC Barcelona 60%, FC Liverpool 60%, AS Roma 60%, Galatasaray 20%.

A Real Madrid nem áll hadilábon a szerencsével, hiszen a királyi gárda sorsolása mindennek mondható, csak nehéznek nem: a spanyoloknak a C csoportból szinte kötelező továbbjutniuk. Külön jó ómen lehet a madridiak számára, hogy amikor legutoljára megnyerték a Bajnokok Ligáját 1999-ben, akkor szintén egy csoportban voltak az FC Portóval - igaz, még az első fázisban. A Real játéka ráadásul tavaszra teljesen összeállhat, és ha a Zidane-Figo-Raúl trió igazán beindul, akkor nehéz lesz őket megállítani.

A másik három együttes szinte hajszálra ugyanolyan esélyekkel rendelkezik, egyikről sem lehet elmondani, hogy nagyobb a sansza a továbbjutásra. Az FC Porto a kilencvenes években több alkalommal is eljutott a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligájában, ám a legutóbbi két idényben a Sárkányok a várakozáson alul szerepeltek, így a luzitán futballrajongók nagyon bíznak abban, hogy a portóiak most letesznek valamit az asztalra.

A görög foci az elmúlt években mindig jó volt egy váratlan eredményre, a különbség most csupán annyi, hogy nem az Olympiakosz, hanem a Panathinaikosz szállíthatja, amely az 1995-96-os idényben egyszer már bejutott a nyolcaddöntőbe a BL-ben. A Sparta Prahát előzőleg senki sem várta a legjobb 16 közé, de a csehek rácáfoltak a kritikusokra, és simán kvalifikálták magukat a csoportmérkőzések második fázisába. A sorsolást elnézve az sem elképzelhetetlen, hogy innen is továbblépjenek, igaz, ehhez az kell, hogy a télen ne adják el legjobbjaiakat, mint azt például tavaly tették Tomás Rosickyvel.

Esély a továbbjutásra: Real Madrid 80 %, FC Porto 40%, Sparta Praha 40%, Panathinaikosz 40%.

A D csoport igazi halálcsoport, amely nemcsak rendkívül erős, hanem igen kiegyensúlyozott is, hiszen bármelyik együttes legyőzheti a másikat. A legkevesebb eséllyel talán még a Bayer Leverkusen rendelkezik, de a különbség olyan kicsi a kvartettben található együttesek között, hogy valóban bármi megtörténhet.

A Juventus számára mindenesetre létfontosságú lesz, hogy milyen eredményekkel abszolválja a két idei mérkőzését, hiszen januárban tovább erősíthetik a Marcelo Salas sérülése miatt kissé meggyengült csatársorukat. Az Arsenalnak elsősorban az idegenbeli teljesítményén kell javítania, ha tovább akar jutni, mert ha a Highburyn kívül nem szerez pontot, mint az előző körben tette, akkor nem sok esélye lesz arra, hogy megszerezze az első két hely valamelyikét.

A Deportivónak pedig arról a szokásáról kell letennie, hogy állandóan döntetlent játszik, hiszen a spanyolok ugyan veretlenül teljesítették az előző kört, hat meccsükből azonban csak kettőt tudtak megnyerni, a másik négyen ikszeltek. A közelmúltban a négy együttes közül a Depor és az Arsenal találkozott egymással, az 1999-2000-s UEFA-kupában az Ágyúsok búcsúztatták a spanyolokat.

Esély a továbbjutásra: Juventus 55%, Arsenal FC 55%, RC Deportivo 55%, Bayer Leverkusen 45%.

Esélyek a végső győzelemre a William Hill fogadóiroda szerint: Real Madrid 5/2, Manchester United 5/1, Bayern München 13/2, Juventus 13/2, FC Barcelona 10/1, RC Deportivo 10/1, Liverpool FC 14/1, AS Roma 14/1, Arsenal FC 18/1, Panathinaikosz 28/1, FC Porto 33/1, Bayer Leverkusen 40/1, Galatasaray 50/1, FC Nantes 50/1, Sparta Praha 50/1, Boavista 80/1.

A részletes menetrend

Korábban: