Vágólapra másolva!
Hetek óta egy amatőr kiscsapat szereplése tartja izgalomban Európát: az olasz Serie A újonca a Chievo Verona ugyanis nyolc forduló elteltével négypontos előnnyel vezeti hazája pontvadászatát. És a hét végi mérkőzésen ezt a különbséget akár növelheti is, hiszen a sereghajtó, még győzelem nélküli Venezia otthonába látogat.

Olaszországban ha törik, ha szakad a fordulót követően még mindig a Chievo áll majd az élen. A 9. fordulóban a veronai újonccsapat tavalyi nagy ellenfeléhez, a Veneziához látogat. Egy éve mindkét együttes a másodosztályban vitézkedett, a Venezia akkor 2-1-re nyert is. Ám milyen a sors: alig félév elteltével a két csapatot 17 hely választja el a tabellán. A vendégeknél Binotto és Franceschini izomproblémák miatt hiányzik majd, de nem egészséges Beghetto sem. A velenceiek nélkülözik a Brescia ellen kiállított Anderssont, de a sérült svéd Björklund és a brazil Fabio Bilica sem játszhat. Az uruguayi Pablo Garcia válogatottbeli kötelezettsége miatt Dél-Amerikából szorít a társakért. A jelenlegi forma alapján mindhiába.

A másik veronai csapat a Juventust fogadja, és Zanchi, valamint Cossato kivételével mindenki egészséges is. A torinói vendégek a Celtic Glasgow elleni BL-mérkőzésen pihentették a legjobbakat, így relatíve pihenten várják az összecsapást. Előreláthatólag a Buffon - Tudor, Thuram, Montero, Pessotto - Zambrotta, Tacchinardi, Davids, Nedved - Del Piero, Trezeguet kezdőcsapattal áll majd fel Marcello Lippi együttese.

A bajnoki címvédő Roma Bergamóban szerepel, és a hazaiak gondjai igencsak megszaporodtak. Saudati orrműtéten esett át, Orlandini influenzás, de Paganin, Cavalli és Sala sincs százszázalékos állapotban. A vendég rómaiaknál is bő a választék a betegágyat tekintve: Delvecchio, Aldair, Pelizzoli, Siviglia és Fuser nem szerepelhet.

Az Interben már mindenki Ronaldóra vár, noha nem valószínű, hogy bárki is elégedetlen lenne helyettesével, a Sierra Leone-i Kallonnal, aki idén már öt gólt szerzett. A csapat a Leccét fogadja, persze esélyesként. A vendégeknél Conticcio kezdő lesz, de sérült Cavasin, Piangerelli és Cimerotic is.

A 9. forduló párosítása:
Atalanta - Roma
Bologna - Fiorentina
Inter - Lecce
Lazio - Brescia
Parma - Perugia
Piacenza - Udinese
Torino - Milan
Venezia - Chievo
Verona - Juventus

Pincési László

Korábban:

Újra nyert, elhúzott a Chievo