Vágólapra másolva!
A Liverpool gárdája igazi ki-ki meccset játszott a Dortmunddal a Bajnokok Ligájában, igaz, a Vörösök számára már egy döntetlen is a továbbjutást jelentette volna. A csapat azonban győzelemre játszott, és a kezdő tizenegybe némi meglepetésre bekerült cseh Vladimir Smícer találatával már igen hamar megszerezte a vezetést.

A cseh játékos góljával
jutott vezetéshez a 'Pool

Természetesen bekerült az akkor még csehszlovák utánpótlás-válogatottba, sőt, 1993 októberében Ciprus ellen a nagyválogatottban is bemutatkozhatott. Később az immár önálló cseh nemzeti tizenegynek is oszlopos tagja lett, bár ekkoriban még inkább az olimpiai csapatban futballozott, amely azonban nem tudta kivívni az atlantai olimpián való szereplést. Smícer "kárpótlásul" viszont bajnokságot nyert a Slaviával, és elutazhatott az 1996-os Európa-bajnokságra, ahol a csoportmérkőzések során az oroszok ellen az utolsó percben szerzett találata továbbjutást jelentett a csehek számára. A játékos ezzel saját esküvőjét is elhalasztotta, hiszen az eredetileg az Eb-döntő előtti napra volt kiírva. Smícer így előbb pályára lépett a kontinensviadal fináléjában, és egy héttel később vehette el szerelmét.

Az EB-t követően a francia RC Lens együttesébe igazolt, és itt is kiválóan futballozott, az 1997-98-as idényben a klub nagy meglepetésre bajnoki címet nyert. Ebben Smícer is nagy szerepet játszott, egyrészt azzal, hogy hét alkalommal vette be az ellenfelek hálóját, másrészt pedig azzal, hogy a bajnoki hajrában egy győzelmi sorozat közepette babonából nem borotválkozott, az aranyérmet szép nagy szakállal vehette át. Egy évvel később, 1999 nyarán szerződött a Liverpoolba, ahol eleinte nem nagyon ment neki a játék, ráadásul sérüléssel is bajlódott. A legutóbbi idényben azonban már több lehetőséget kapott, és azóta biztos tagja a Liverpool együttesének.