Vágólapra másolva!

Zaccheroni tehetetlen volt

Az isztambuli összecsapáson eközben a másik továbbjutó hely volt a tét, amelynek megszerzéséhez a PSV-nek egy döntetlen is elegendő lett volna, és a hollandok ennek megfelelően kissé óvatos taktikával (mindössze egy csatár sertepertélt elöl) léptek pályára. Ez azonban megbosszulta magát, mert a Philips-gyáriak védelme nem bírta az állandósuló török rohamokat, és az isztambuli együttes bedarálta ellenfelét. A Galata tehát annak ellenére bejutott a legjobb 16 közé, hogy a nyáron kis túlzással a a fél játékoskeret távozott.

Smícer az első gólját lőtte idén

A maradék két csoportban már korábban eldőlt az első két hely kérdése, csak az UEFA-kupát érő harmadik pozíció volt kérdéses, és ennek megfelelően a már továbbjutott együttesek nem is vették túl komolyan a meccseket. Ez pár váratlan eredményt hozott magával: az A csoportban a Real Madrid például elszenvedte első vereségét az idei kiírásban. Igaz, a királyi gárda drukkerei aligha ismertek rá kedvenc csapatukra, amelyből hiányzott Roberto Carlos, Hierro, Figo, Zidane és Raúl is – vagyis a legnagyobb sztárok. A Lokomotiv Moszkva pedig kihasználta a lehetőséget, és Makszim Buznyikin vezérletével - aki a második hazai gól előtt teljesen megbolondította a madridi védelmet - szép győzelmet aratott. Az AS Roma is pihentette legnagyobb ászát, Francesco Tottit, mint ahogyan Lima és Candela is pihenőt kapott, de a Farkasok legalább arra ügyeltek, hogy ne szenvedjenek vereséget hazai pályán az Anderlechttől.

A C csoportban az első két helyen végzett együttes idegenben lépett pályára, és mindkét gárda vereséget szenvedett, amelyek közül az Arsenalé volt kellemetlenebb. Az Ágyúsoknál ugyan kimaradt a csapatból Thierry Henry és Patrick Vieira, de rajtuk kívül tulajdonképpen mindenki ott volt Gelsenkirchenben, ahol történelmi mérkőzést vívtak, hiszen először fordult elő, hogy egy BL-meccsre zárt térben kerüljön sor - az Arena AufSchalkében ugyanis bezárták a tetőt a találkozóra. Ez a hazaiaknak hozott szerencsét, akiknél az első találatát az a Youri Mulder szerezte, aki egy éve szerepelt utoljára a kezdő tizenegyben. A vendégek dolgát az sem könnyítette meg, hogy az ukrán védő, Oleh Luzsnyij már az első félidőben piros lapot kapott, és az emberhátrányban futballozó Arsenalt a Schalke le tudta gyűrni. A németek számára azonban ez sem volt elég az UEFA-kupa eléréséhez, mert a spanyol Mallorca ugyancsak teljesítette a kötelező feladatot, nyerni tudott a görög Panathinaikosz ellen, és ennek köszönhetően megőrizte a harmadik helyet.

A csoport
Lokomotiv Moszkva - Rea Madrid 2-0 (1-0)
Október 30., Moszkva, Dinamo-stadion, 15 000 néző, vezette: Riley (angol)
Lokomotiv Moszkva: Nyigmatullin - Szennyikov, Lexetho, Ignasevics, Csugajnov (Obradovics 24.) - Cserevcsenko (Drozdov 78.), Loszkov, Iszmajlov, Maminov - Buznyikin (Obiorah 75.), Pimenov. Edző: Szjomin
Real Madrid: César - Raúl Bravo, Pavón, Iván Helguera, Minambres - McManaman (Lopez Rocha 61.), Celades, Makelele (Gonzalez Rocha 72.), Solari - Morientes (Reina Aranda 61.), Munitis. Edző: Del Bosque
gól: Buznyikin (30.), Cserevcsenko (50.)
sárga lap: Obradovics, Iván Helguera.

AS Roma - RSC Anderlecht 1-1 (0-1)
Október 30., Róma, Olimpico-stadion, 28 157 néző, vezette: Poulat (francia)
AS Roma: Pelizzoli - Aldair, Samuel, Siviglia - Cafú, Marcos Assuncao, Emerson, Tomics (De Rossi 71.), Guigou - Cassano (Balbo 76.), Delvecchio. Edző: Capello
RSC Anderlecht: De Wilde - Crasson (Van Hout 46.), De Boeck, Ilics, Hendrikx (Oyen 46.) - Vanderhaeghe, Baseggio, Stoica, Traoré - Mornar (Jesztrovics 78.), Jascsuk. Edző: Anthuenis
gól: Delvecchio (52.), illetve Mornar (11.).

B csoport
Liverpool FC - Borussia Dortmund 2-0 (1-0)
Október 30., Liverpool, Anfield Road, vezette: Milton Nielsen (dán)
Liverpool FC: Dudek - S. Wright, Carragher, Henchoz, Riise - Gerrard (Redknapp 85.), Haman, Smícer (Berger 65.), Murphy - Heskey, Owen (Fowler 76.). Edző: Thompson
Borussia Dortmund: Lehmann - Metzelder, Reuter, Wörns - Dedé, Oliseh (Bobic 68.), Rosicky, Evanílson - Sörensen, Koller, Ricken. Edző: Sammer
gól: Smícer (15.), S. Wright (85.)
sárga lap: Metzelder, Dedé, Hamann.

Dinamo Kijev - Boavista 1-0 (0-0)
Október 20., Kijev, Olimpijszkij-stadion, 5000 néző, vezette: Stuchlik (osztrák)
Dinamo Kijev: Reva - Nyeszmacsnyij, Vascsuk, Fedorov (Gavrancsics 59.), Ghioane - Hackevics, Belkevics, Peev (Cernat 77.), Huszin - Melascsenko, Sackih (Szerebrennyikov 90.). Edző: Lobanovszkij
Boavista: Pereira - Pedro Emanuel (Serginho 81.), Erivan, Frechaut - Mário Loja, Petit, Sanchez, Duda - Elpidio Silva (Marcio Santos 55.), Bosingwa, Goulart (Martelinho 55.). Edző: Jaime Pacheco
gól: Melascsenko (48.)
sárga lap: Melascsenko, Nyeszmacsnij, Gavrancsics, Hackevics, Petit.

C csoport
RCD Mallorca - Panathinaikosz 1-0 (0-0)
Október 30., Mallorca, San Moix-stadion, 14 000 néző, vezette: Pedersen (norvég)
RCD Mallorca: Miki - Olaizola, Nadal, Nino, M. Soler - Marcos, Campano, Paunovics (Robles 70.), Novo (F. Soler 63.) - Biagini (Luque 78.), Eto'o. Edző: Kresic
Panathinaikosz: Nikopolidisz - Vokolosz, Gumasz, Kirgiakosz, Fisszasz, Kolkka (Galetto 75.), Boateng, Karagunisz (Warzycha 82.), Saric - Liberopulosz, Vlaovic (Konsztantinu 82.). Edző: Kirasztasz
gól: Biagini (57.)
sárga lap: Robles, Luque, Vokolosz.

Schalke 04 - Arsenal FC 3-1 (1-0)
Október 30., Gelsenkirchen, Arena AufSchalke, 50 000 néző, vezette: Wojcik (lengyel)
Schalke 04: Reck - Matellán, Hajto, Waldoch - Böhme, Van Hoogdalem (Kmetsch 63.), Möller, Vermant (Djordjevics 74.), Nemec (Thon 67.) - Mulder, Sand. Edző: Stevens
Arsenal FC: Wright - Ash. Cole, Upson (Stepanovs 66.), S. Campbell (Keown 68.), Luzsnyij - Parlour, Edú, Grimandi, Pires - Wiltord, Kanu (Pennant 78.). Edző: Wenger
gól: Mulder (2.), Vermant (60.), Möller (64.), illetve Wiltord (71.)
kiállítva: Luzsnyij (17.)
sárga lap: Bühme, Matellán, Mulder, Edú

D csoport
FC Nantes - Lazio 1-0 (0-0)
Október 30., Nantes, Beaujoire-stadion, vezette: Hauge (norvég)
FC Nantes: Landreau - Laspalles, Gillet, Fabbri, Armand - Ahamada (Da Rocha 66), Djemba, Delhommeau, Olembé, Ziani - André (Deroff 87.). Edző: Denoeuix
Lazio: Peruzzi - Stam, Nesta, Favalli, Negro, Mendieta (Kovacevic 68.), Giannichedda, César, Fiore (Sztankovics 83.) - C. López (S. Inzaghi 47.), Crespo. Edző: Zaccheroni
gól: André (72.)
sárga lap: Giannichedda, Nesta, Favalli.

Galatasaray - PSV Eindhoven 2-0 (1-0)
Október 20., Isztambul, Ali Sami Yen-stadion, vezette: Michel (szlovák)
Galatasaray: Mondragón - Pérez, Emre A., Victoria - Flerquin, Bülent A., Sergen (Ayhan 73.), Ergün, Hasan Sas, - Arif (Suat 81.), Ümit Karan (Serkan 70.). Edző: Lucescu
PSV Eindhoven: Lodewijks - Ooijer, Faber, Hofland, Heintze, Bouma (Gahokidze 71.) - Rommedahl, Vogel, Lucius (Vennegoor of Hesselink 60.), De Jong (Bogelund 82.) - Kezsman. Edző: Gerets
gól: Sergen (26.), Arif (50.)
sárga lap: Emre A., Flerquin, Hasan Sas, Kezsman, Hofland.

Ajánlat: