Vágólapra másolva!
Valószínű, hogy Victor Piturca órái meg vannak számlálva a Steaua kispadján, hiszen a csúfos kupaszereplés után, vasárnap Brassóból is vereséggel távozott a bajnoki címvédő. A beköszönő ősz az "edzővándorlást" is magával hozta a román bajnokságban.

Frissen igazolt edzőkkel állt ki egymás ellen az UMT és az U Craiova, a temesváriak kispadján Gheorghe Staicu, a vendégeknél Florin Marin foglalt helyet. Az újonc Bega-partiaknak egyelőre az új edzővel sincs szerencséjük, második döntetlenjüket érték el hazai pályán, és továbbra is a sereghajtó szerepét töltik be.

Florin Marin a Ceahlaul kispadjáról távozott, helyét hétfőtől Jean Gavrila veszi át, aki a Zalatnai Minerultól távozott (tavaly az első osztályba került medgyesieket vezette néhány sikertelen fordulón keresztül). Ám úgy tűnik, a Ceahlaulnak a másodedző vezetésével is jobban megy , hiszen szombaton fölényesen múlta felül a beszterceieket.

Szikrázó küzdelmet hozott vasárnap délután az UEFA Kupától búcsúzó két együttes, a Brassói FC és a Steaua összecsapása. Feszültség volt bőven, már csak azért is, mivel mindkét edző, Hirlab és Piturca alatt is megingott a kispad, ám a katonacsapat ezúttal is megadásra kényszerült. Már az első félidőben kialakult a 2-1-es hazai vezetés, ami megmaradt kilencvenedik percig, de a hosszabbításban nagyobb izgalmaknak voltak kitéve a hazai szurkolók, mint egész mérkőzés alatt. Előbb Trica egyenlített, majd a középkezdés utáni első akciónál Onofras bekotorta a brassóiak győztes gólját. Piturca elismerte a brassóiak megérdemelt győzelmét, annál is inkább, mert Iorga révén még egy büntetőt is kihagytak az első félidőben.

A hazai pályán felvonuló Rapid megismételte az UEFA Kupában elért eredményét: gólnélküli döntetlenre végzett a bukaresti "bankárok" ellen (az FC Nationalt a Nemzeti Bank támogatja), ám továbbra is vezetik bajnokságot. A vasutascsapat vezetősége különben bejelentette, hogy megfellebbezi az UEFA döntését, arra hivatkozva, hogy az előző heti St. Gallen elleni találkozó 113. percében bekövetkezett áramkimaradás tőlük független okok miatt történt.

Eredmények:
Otelul Galati - Sportul Studentesc 4-2
gól: Ghionea (13.), Gurita (39.), Bostina (52.), B. Andone (88.- tizenegyesből), illetve Dinita (12.), Ciubotariu (50.)

Petrolul Ploiesti - FC Arges 1-1
gól:
Orlando (32.), illetve N.Dica (48.)

Ceahlaul Piatra-Neamt - Gloria Bistrita 4-1
gól:
Serban (9.), Solomon (39.), Rosoaga (87.), Banceu (89.), illetve Sinmartean (90.-tizenegyesből)

UM Timisoara - Universitatea Craiova 1-1
gól:
Maris (21.) illetve Rednic (44.)

Farul Constanta - Astra Ploiesti 3-2
gól:
Barbu (60.), Mocanu (72.), Teican (81.), illetve Duna (11.), Gavrilescu (72.)

Dinamo Bucurest i - FCM Bacau 4-2
gól: (Mihalcea 20.-tizenegyesből, 63., 84.), Bolohan (35.), illetve Cursaru (41.), Petcu (85.)

FC Brasov - Steaua Bucuresti 3-2
gól:
Isaila (12.), Bodea (39.), Onofras (94.), illetve Lita (14.), Trica (92.)

Rapid Bucuresti - FC National 0-0.

Balla István

Korábban:

A kiesésé mindent megmagyaráz