Vágólapra másolva!
A topligák közül utoljára az olasz bajnokság sorsolása is elkészült, és a bajnok AS Roma mestere, Fabio Capello elmondása szerint elégedett a párosítást készítő számítógép teljesítményével. A fővárosi együttes első rangadóját az ötödik körben, szeptember végén vívja, amikor is ellenfele a Juventus lesz.

A bajnoki címre esélyesnek tartott gárdák közül papíron egyik sem kapott nehéz ellenfelet az első fordulóra. Leginkább valószínűleg az AC Milannak kell majd megizzadnia, hiszen idegenben szerepel majd a Roberto Baggiót is a soraiban tudó Brescia ellen, az Internazionale, a Juventus és a Lazio viszont hazai pályán kezdheti a bajnokságot. A címvédő rómaiak Veronába látogatnak majd a Hellashoz, és Fabio Capello szerint ő maga éppen ezt a csapatot várta ellenfélnek az első fordulóban. A Farkasok edzője annak is örült, hogy az egyik legnagyobb riválisnak tartott Juventusszal már az ötödik fordulóban megmérkőzik együttese, ráadásul idegenben, mivel így elkerülik az északi hidegebb klímát.

A Juventus trénere, Marcello Lippi arra hívta fel a figyelmet, hogy a Zebráknak különösen az első fordulókban kell sok pontot szerezniük, mert később nagyon nehéz a sorsolásuk. "Létfontosságú, hogy jól kezdjük a szezont, annak ellenére, hogy a Bajnokok Ligája is vár ránk. Novemberben ugyanis négy egymást követő fordulóban olyan ellenfeleink lesznek, mint az Inter, a Verona, az AC Parma és a Lazio".

Az Internazionale újdonsült szakvezetője, Héctor Cúper viszont afölötti örömét fejezte ki, hogy csapata csak az utolsó fordulóban mérkőzik meg a Lazióval. "A Lazio az első olasz egyesület, amely ellen edzőként szerepeltem, még a Mallorcával a KEK-döntőben. Akkor vereséget szenvedtem, remélem, most vissza tudok vágni nekik" - fejtette ki a szakember, akinek csapata kedden a Gianluca Vialli által irányított Watford ellen játszott edzőmeccset. A milánóiak Mohammed Kallon és Sergio Conceicao találataival 2-1-re győztek, Ronaldo viszont a szurkolók legnagyobb bánatára nem lépett pályára.

Az első forduló párosítása (augusztus 26):
Bologna - Atalanta
Brescia - AC Milan
Fiorentina - Chievo Verona
Internazionale - Perugia
Juventus - Venezia
Lazio - Piacenza
Lecce - AC Parma
Udinese - Torino
Hellas Verona - AS Roma

A nagyobb rangadók időpontja:
AC Milan - Lazio (4. forduló, szeptember 23)
Juventus - AS Roma (5., szeptember 30.)
Juventus - Torino (7., október 14.)
Internazionale - AC Milan (8., október 21.)
AS Roma - Lazio (9., október 28.)
Lazio - Juventus (12., november 25.)
AC Milan - Juventus (14., december 9.)
AS Roma - AC Milan (15., december 16.)
Internazionale - Lazio (17., 2002. január 6.)

Korábban az [origo]-ban:

A Farkasok nem költenek