Vágólapra másolva!
A Fiorentina szurkolói meglehetősen borúlátóan várhatják az új idényt. A klub csődközeli helyzetbe került, és ennek megfelelően máris kénytelen volt eladni kulcsemberei többségét: Francesco Toldo az Interbe, Ruí Costa az AC Milanba igazolt, és könnyen lehet, hogy a házi gólkirály, Enrico Chiesa sem lilában folytatja pályafutását.

A csatár remek szezont zárt, hiszen 22 találattal fejezte be a bajnokságot, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a csapat megnyerje az Olasz Kupát. Ennek megfelelően volt is utána érdeklődés, és a Fiorentina újdonsült szakmai igazgatója, Luciano Luna állítólag meg is ígérte neki, hogy ha nem adják el őt is jó pénzért, akkor meghosszabbítják szerződését, mégpedig sokkal kedvezőbb feltételekkel.

A feleknek elméletileg szerdán kellett volna tárgyalóasztalhoz ülniük, de ebből semmi sem lett, és Enrico kezdi elveszíteni a türelmét. "Most már tényleg szeretnék tárgyalni a vezetőséggel, mert a helyzet napról napra egyre rosszabb lesz. Szívesen maradnék Firenzében, de ezt lehetetlenné teszik a számomra" - nyilatkozta a csatár.

Nem véletlen, hogy minél előbb szeretné rendezni helyzetét, mert a nagy klubok szép lassan befejezik a nyári bevásárlást, és a végén még kénytelen lesz a violáknál maradni a régi szerződésében foglalt feltételekkel. Bár a zuhanyhíradó szerint a Juventus még mindig nem tett le róla: a torinóiak továbbra is szeretnének egy gólerős támadót igazolni Filippo Inzaghi helyére, és a kilences mez még mindig nem talált gazdára a Juvénél...