Vágólapra másolva!
Két román futballistának is pozitív lett a doppingtesztje az egyik bajnoki találkozót követő szúrópróbán. Miközben a profiliga mindenáron tisztára szeretné mosni őket, egyikük pályára lépett a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Az ügynek komoly következményei lehetnek.

Egyre nagyobb méreteket ölt a két pitesti-i futballista, Adrian Neaga és Cristian Buturuga dopping-botránya. A két játékos a június 9-i FC Arges-Rapid bajnoki találkozó után végzett doppingteszt eredményeként bukott le, amikor a Nemzeti Doppingellenes Bizottság (CNA) pozitívvá nyilvánította a vizsgálatokat. A szövetséghez került laboratóriumi jelentések azonban azzal magyarázták a sajnálatos eseményt, hogy a futballisták által használt tabletták "fertőzöttek" voltak. Ennek alapján, a román Professzionális Labdarúgó Liga (LPF) ártatlannak nyilvánította a két játékost, a pitesti-i klub orvos-asszisztensét viszont felmentette állásából.

A csavaros fordulatra felháborodva reagált a Román Olimpiai Bizottság. "Tiltakozásunk jeléül kivonjuk képviselőnket a CNA-ból, és ezzel jogtalannak minősítjük ennek működését" - nyilatkozta Dan Popper, a COR főtitkára. - "A CNA-nak nincs joga magyarázkodni, csupán a tesztek eredményét kimutatni. Mi az, hogy fertőzött gyógyszerek? Ha egy sportoló tesztje pozitív, akkor vállalja a következményeket, így szól a törvény!"

A pitesti-i klub asszisztense, Nicolae Pistalu szerint "valakiknek" érdekében áll bűnbakot találni, és ezzel simítani el a kényes ügyet. "Húszéves praxisom alatt még soha nem kerültem ilyen helyzetbe. Ez egy abszurdum, hiszen a tablettákat az erre kinevezett orvosok írják fel és szerzik be, én csak kiosztom a játékosok között. Nekem nem feladatom, hogy ellenőrizzem a tabletták minőségét és származását. De hát valakinek el kell vinnie a balhét" - nyilvánította ki állásfoglalását az asszisztens.

A két játékos közül Adrian Neaga helyzete a nehezebb, aki időközben a Bukaresti Steaua mezét öltötte magára, és szerdai BL-selejtezőben csereként beállt a Sloga Jugomagnat ellen. A mecedónok tudomására jutott Neaga dopping-ügye, és bizony nem nézték jó szemmel, amikor a román játékos pályára lépett ellenük. Valószínűleg az UEFA-hoz fordulnak óvásért, és akkor a Steaua is búcsúzhat a kupáktól.

Mircea Sandu, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) elnöke a botrány hallatán megszakította vakációját, és személyesen szeretné kivizsgálni a tényeket. Határozat a szövetség részéről a jövő héten várható.

Balla István

Korábban:

Nyolcat számoltak a Barry Townra