Vágólapra másolva!
Kamataival együtt csaknem hárommilliárd forintért vette meg a Fotex Rt. az FTC profi futballját működtető kft. nyolcvan százalékát. Ahogy Várszegi Gábor, a társaság elnöke tegnap elmondta, további két-hárommilliárdot kell áldozni még ahhoz, hogy négy-öt év múlva nyereséges legyen a vállalkozás. Akkor viszont akár az egymilliárdos hasznot is hozhat évente. A Fotex-elnök szerint lényegesen javítani kell a Fradi kommunikációját is, amit nagyban elősegíthet a Fotex internetes lapja, s a cég a választások után televíziót és műsorújságot is szeretne alapítani.

Egyhangúlag jóváhagyta tegnap a Ferencváros rendkívüli közgyűlése a klub labdarúgó kft.-jének eladását a Fotex Rt.-nek. Így az utolsó akadály is elhárult a 2,4 milliárd forintos üzlet elől, s augusztus 1-jétől már a Várszegi Gábor vezette társaság fogja irányítani a privatizált ferencvárosi futballt. "Az FTC labdarúgása mára talán az ország legismertebbje, és ezt vette meg most a Fotex" - mondta az üzletember, amikor társasága FTC-vel kötött megállapodásáról beszélt. "Sokan vannak az országban, akik nem ismerik fel például a herendi porcelánt, de a zöld-fehér színekről a legtöbb embernek a Fradi futballja jut az eszébe."

Ezért nem habozott Várszegi, amikor a múlt héten megkeresték a klub vezetői, s megkérdezték, érdekelné-e a labdarúgást működtető részleg. Becslése szerint a világ FTC-szimpatizánsainak létszáma akár az egymilliót is elérheti, így igazán megkérdőjelezhetetlen a kft. piaci értéke, mi több, sokkal nagyobb is lehet a most sejtettnél, ha szakértelemmel vezetik. A futball ugyanis ma a világ vezető szórakoztatóipari terméke, a csúcsa, amelyből a magyar labdarúgás is komoly részesedést kaphat.

"Egy kevésbé agresszív és frusztrált környezetben is hírértéke van, ha egy ország legnépszerűbb focicsapatát privatizálják" - mondta, "de ez semmiképp nem politikai esemény. Ha valaki jártas a sportban, tudja, hogy az MTK nagy hagyományú, komoly és eredményes egyesület, de igazi üzleti értéke csak a Fradinak van, s szeretnénk úgy működtetni, hogy tulajdonosainak, játékosainak, vezetőinek és szurkolóinak is eredményeket, örömöt hozzon."

Amikor eldőlt, hogy a Fotex megveszi az FTC-t, Várszegi arra a megállapításra jutott, hogy a sportszeretet és a vállalkozás nem összeegyeztethető. Az előbbi az MTK a számára, az utóbbi pedig, kiegészülve a Fradi hagyományaival, az üzlet, amelyet, ha jól vezetnek, mindenkinek hasznot hozhat. "A meccsekre kimegyek természetesen" - mondta, "de mielőbb szeretném tisztázni, hogy milyen felelősséggel tartozik a menedzsment a vállalkozásért, és milyennel a szurkolóknak. A befektető célja a nyereség elérése, a szurkolóé a hétvégi győzelem megszerzése. Ez nem feloldhatatlan ellentét, de türelem kell hozzá. Ahhoz, hogy jól működjön az FTC, fel kell tőkésíteni a kft.-t, átalakítani részvénytársasággá, aztán a tőzsdére vinni."

Mindez még három-négymilliárd forintot igényel, de öt év múlva talán már az egymilliárdot is elérheti az éves haszon. Várszegi azt mondta, ő még soha nem váltotta le az általa megvett cégek vezetését, s most sem teszi. Bizonyítási lehetőséget kell mindenkinek adni, s a Fradinál dolgozókat egyébként is a kihívásokat szerető, az újra fogékony, felkészült szakembereknek tartja. "A futballcsapat az alapvető reklámhordozó, de jelentős bevételeknek kell jönniük a tv-jogdíjakból, az ajándéktárgyak eladásából és a játékoseladásokból is. Ma mintegy ötszázmillió forint lehet a csapat focistáinak az értéke, s ennyit kifizetni igazából nem nagy kunszt. Az üzlet nem ebben van, hanem az egész vállalkozás működésében." A Fotex-elnök azt is elmondta, mivel élő szerződések vannak, az átigazolási szezon is lejárt, érdemben majd csak a téli szünetben lehet a csapat átalakításával, megerősítésével foglalkozni.

A Fradin kívül egyébként még három magyar klub is megkereste Várszegit, hogy legyen tulajdonosa, ám üzletet csak az FTC-ben látott. "Az MTK-nál nem a tulajdonlás, hanem egy csapat létrehozásának alkotói öröme vezetett, most sokkal többről van szó. Az viszont tény, hogy az üzleti életben van egy olyan fogalom, hogy összeférhetetlenség. S mivel most még mindkét klubban érdekelt vagyok, ezt szeretném mielőbb, az érintettek megelégedésére feloldani."

Amikor megkérdeztük, netán eladja az MTK-t, Várszegi nevetve válaszolt: "Vagy a Fradit" - mondta. "De ennek semmi realitása, hiszen a zöld-fehér klubnál talán csak a budapesti tőzsde van most rosszabb állapotban."

Katona Horváth János