Vágólapra másolva!
Nem csak a Lombard FC Tatabánya képviselte a magyar színeket az UEFA-Intertotó-kupa harmadik fordulójában, hiszen a Werder Bremen csapatával Lisztes Krisztián is versenyben volt a továbbjutásért. A magyar középpályásnak azonban kétszeresen is balszerencséje volt: egyrészt nem lépett pályára a belga La Gantoise elleni visszavágón, másrészt pedig a brémai gárda kiesett a sorozatból.

Ez persze előre megjósolható volt, hiszen a németek az első mérkőzésen hazai pályán szenvedtek 3-2-es vereséget, igaz, a La Gantoise győztes találata érdekes körülmények között esett. A germánok ugyanis úgy látták, hogy a vendégek francia játékosa, Wiart kivezette az alapvonalon a labdát, éppen ezért leálltak, de a bíró továbbot intett, és így Wiart beadásából Darko Anics könnyen betalálhatott.

A belgiumi visszavágón Lisztes csak a kispadon kapott helyet (pedig a Werderben a csapatkapitány Dieter Eilts nem léphetett pályára eltiltása miatt), és onnan nézhette végig, amint együttese mindent megtesz a továbbjutás érdekében. A brémaiak végigtámadták az egész mérkőzést, rengeteg helyzetet dolgoztak ki, de nem bírtak a hazaiak kapusával, Frédéric Herpoellel. Amikor pedig ő is verve volt, akkor a kapufa segítette ki a belgákat, mint például a 79. percben, amikor Ivan Klasnic közeli lövése a lécen csattant. Három perccel később ugyan megszerezte a vezetést a vendéggárda (Andreas Herzog értékesített egy jogos tizenegyest), de a továbbjutáshoz még egy találatra lett volna szükségük a brémaiaknak. Ez majdnem meg is született, ám Herpoel meghiúsította a dolgot, amikor hatalmas bravúrral kivédte Klasnic biztos gólnak látszó fejesét.

A kiemelt gárdák közül egyébként egyedül a Werder Bremen búcsúzott a kupa harmadik körében, a többi topligás ország csapata mind továbbjutott, sőt, vereséget is csak a francia Stade Rennes szenvedett. Az elzásziak azonban csak arra figyeltek a cseh FC Synot otthonában, hogy megőrizzék az első mérkőzésen szerzett előnyüket, ami nem volt nehéz feladat, lévén egy héttel korábban a Rennes 5-0-ra diadalmaskodott.

A csehek a meccs előtt nagyon fogadkoztak, hogy a visszavágót mindenképpen megnyerik, még ha a továbbjutásra nincs is esélyük, és ennek megfelelően is kezdték a találkozót, hiszen már a 12. percben megszerezték a vezetést, ráadásul az értékesített helyzet már a negyedik nagy ziccerük volt a meccsen! Mielőtt azonban a szurkolók valamiféle csodában kezdtek volna reménykedni, a vendégek gyorsan lehűtötték a kedélyeket, tíz perccel később ugyanis Cyrille Chapuis egy gyors kontra végén kiegyenlített. Innentől kezdve már valóban csak a becsületért játszottak a hazaiak, és a presztízsgyőzelmet sikerült is megszerezniük, hiszen a végeredmény 4-2 lett.

A másik két, még versenyben lévő francia gárda egyaránt nyerni tudott, és kettejük közül a Paris Saint-Germainnak volt könnyebb dolga. A párizsiak az ukrán Tavrija Szimferopolt fogadták, és frissen igazolt brazil játékosuk, Aloisio vezetésével sima, 4-0-s győzelmet arattak. A mérkőzésre egyébként Toulouse-ban került sor, mivel a Parc des Princes-stadion még mindig eltiltás alatt áll a legutóbbi Bajnokok Ligájában történt rendbontások miatt.

A PSG ezzel már ott van az Intertotó-kupa elődöntőjében, de továbbra sem lehet tudni, hogy kvalifikálhatja-e magát az UEFA-kupába (mint ismeretes, az európai szövetség szerint ez nem lehetséges, mivel a párizsiaknak ugyanaz a tulajdonosa, mint a svájci Servette-nek, amely már ott van a sorozat főtábláján). A SAOS Troyes Svédországban lépett pályára az AIK Stockholm ellen, és az első találkozón aratott 2-1-es győzelmet követően idegenben is ugyanilyen arányban nyert.

Alaposan megizzadt viszont a német VfL Wolfsburg, amely az első összecsapáson hazai pályán csak 4-3-ra nyert a fehérorosz Dinamo Minszk ellen. A minszkiek nagyon fogadkoztak a visszavágó előtt, hogy ezt a minimális hátrányt ledolgozzák, és közel is jártak ehhez, de a wolfsburgiak kapusa, Claus Reitmaier mindent védett, egy alkalommal pedig csapattársa, Charles Akonnor segítette ki, amikor kirúgta a gólvonalról a labdát. Az utolsó percekben a Farkasok még a saját tizenhatosukról sem nagyon jöttek ki (különösen, hogy az osztrák Dietmar Kühbauer kiállítása miatt csak tíz emberrel játszottak), de sikerült megőrizniük kapujukat a góltól.

Az 1860 München Augsburgban fogadta a holland RKC Waalwijkot, amely ellen idegenben is nyerni tudott, és "hazai" pályán sem okozott gondot a győzelem kivívása. Az Oroszlánok részéről Thomas Hässler szokása szerint egy szabadrúgást csavart a kapuba, és betalált Martin Max is, aki a jelenlegi Intertotó-kupában mindegyik mérkőzésen eredményes volt.

Az angolok is két csapattal képviseltetik magukat az elődöntőben, közülük az Aston Villának volt nehezebb dolga a továbbjutással, mivel a birminghamiek az első meccsen 2-1-re kikaptak a horvát Slaven Belupótól. A Villában két új szerzemény is bemutatkozott: a kapuban Peter Schmeichel, a középpályán pedig a marokkói Hasszan Kaslul. A meccs főszereplői azonban nem ők voltak, hanem Paul Merson és Lee Hendrie, hiszen előbbi két gólpasszal, utóbbi pedig két góllal hívta fel magára a figyelmet. Mindez még az első félidőben történt, így John Gregory a második játékrészben nyugodtan kísérletezgethetett: a szünetben lehozta Schmeichelt, majd a későbbiekben még egy új szerzemény pályára küldött a marokkói Musztafa Hadzsi személyében. David Ginola viszont nem állhatott be, pedig már játékra készen toporgott az oldalvonal mellett. Amikor kiderült, hogy mégsem ő, hanem Hadzsi léphet a pályára, akkor a francia játékos nagyot rúgott a kispadba, majd beviharzott az öltözőbe.

Harmadik forduló, visszavágók

1860 München-RKC Waalwijk 3-2
gól: Wiesinger (22.), Hässler (78.), Max (89.), ill. Loenhout (34.)
kiállítva: Redan (RKC Waalwijk, 81.)
Továbbjutott: 1860 München 5-2-vel

Aston Villa-Slaven Belupo 2-0
gól:
Hendrie (19., 41.)
Tj.: Aston Villa 3-2-vel

FC Synot-Stade Rennes 4-2
gól:
Polach (12.), Soldan (11-esből 25.), Branky (63., 90.), ill. Chapuis (22., 66.)
Tj.: Stade Rennes 7-4-gyel

Pobeda Prilep-FK Chmel Blsany 0-1
gól
: Velikoborsky (72.)
Tj.: FK Chmel Blsany 1-0-val

AIK Stockholm-SAOS Troyes 1-2
gól:
Alm (65.), ill. Thomas (35.), Boutal (70.)
Tj.: SAOS Troyes 4-2-vel

Dinamo Minszk-VfL Wolfsburg 0-0
Tj.:
VfL Wolfsburg 4-3-mal

SC Heerenveen-FC Basel 2-3
gól
: Allbäck (2.), Lurling (78.), ill. Koumantarakis (8.), H. Yakin (23.), Von Tum (72.)
Tj.: FC Basel 5-3-mal

Lausanne-Sports-Publikum Celje 0-0
Tj.:
Lausanne-Sports 1-1-gyel, idegenben rúgott góllal

Newcastle United-SC Lokeren 1-0
gól:
Bellamy (60.)
Tj.: Newcastle United 5-0-val

La Gantoise-Werder Bremen 0-1
gól:
A. Herzog (82.)
Tj.: La Gantoise 3-3-mal, idegenben rúgott gólokkal

Paris-SG-Tavrija Szimferopol 4-0
gól:
Aloisio (10., 74.), Okocha (15.), Benarbia (60.)
Tj.: Paris-SG 5-0-val.

Az elődöntő párosítása: Stade Rennes-Aston Villa, La Gantoise-Paris-SG, FK Chmel Blsany-Brescia, FC Basel-Lausanne-Sports, 1860 München-Newcastle United, SAOS Troyes-VfL Wolfsburg.

Ajánlat:

UEFA Intertotó-Kupa